Vízreszállás siklóernyővel I.

Bár kissé idejétmúlt az írásom, talán jövőre is lesz nyár, és érdekesek lehetnek az alábbi sorok.
A vízről fogom leírni Nektek a tapasztalataimat. És mivel egy siklóernyős honlapon olvassátok az írásomat, sejthetitek, hogy a siklóernyőzés és a víz kapcsolatáról lesz szó. Konkrétan a vízbeesésről. Méghozzá abból az apropóból, hogy az elmúlt nyáron egy kísérleti üzemnap során volt szerencsém többször is vízbe szállni siklóernyővel.

A laikus azt hihetné, hogy a vízbe esés egy szórakoztató és veszélytelen dolog, hiszen a víz puha, és nem lehet baja a pilótának. A pilóták viszont remélhetőleg megtanulták a tanfolyamokon, hogy a víz igen veszélyes ránk nézve. Ahhoz képest, hogy milyen kevés vízfelület van hazánkban, túl sok ejtőernyős fulladt már vízbe. Oktatjuk a teendőket, a vészhelyzeti eljárásokat erre az esetre, de legtöbbünknek nincsenek igazából ilyen tapasztalatai. Nekem volt pár ejtőernyős ugrásom vízbe (Dunába kétszer, Balatonba egyszer, és egyszer a Tisza-tóba motorcsónakos ejtőernyő vontatás után), de ott más a hevederzet felépítése és mások a zsinórok is. Természetesen ezek szándékos vízbe ugrások voltak, tehát mentőmellény volt rajtam és könnyített felszerelés. Nem is volt soha semmilyen gondom.

Most teljes siklóernyős felszerelésben szálltam vízre párszor. Mentőmellény most is volt rajtam, nem hittem, hogy sok újat fogok tapasztalni. Hát nem így történt, érdekes tapasztalatokra tehettem szert.

A vízbeérés normál sebességgel, széllel szemben repülve és kilebegtetve történt. A széllel szembeni vízre érés már eleve szabálytalan, azt remélhetőleg mindenki tudja, hogy vízbe hátszélben kell érkezni. Én is tudtam, de most épp nem volt időm és lehetőségem hátszélbe fordulni, és most nem is tartottam ezt olyan fontosnak (mivel nem vészhelyzetben voltam, és volt rajtam mentőmellény). A kupolát természetesen visszahozta a szél, és teljesen rám is borult, ahogy annak történnie kell ilyenkor. Mivel volt rajtam rendes pilóta mentőmellény (ami eszméletlen állapotban is a víz fölött tartja az ember fejét), a szivacs protektoros beülő nem tudta a víz alá nyomni a fejemet, de még így is rendesen felemelte a hátsó részemet, és az arcomat nehezen tudtam a víz fölött tartani, szinte hasaltam a vízen. Ebből kitalálható, hogy a beülő csatjainak a levegőben való kicsatolására sem volt időm, ami pedig szintén fontos alapszabály. Ebben a hasaló helyzetben gyorsan kicsatoltam a két combcsatomat. Dugasz-záras hevederrel repültem, ezért könnyebb dolgom volt egy karabineressel szemben. Ezután a biztonság kedvéért kicsatoltam a mellhevederemet is. Ekkor már nem volt gond a fejem vízfelszín felett tartásával.

Volt viszont egyéb gondom. Ugyanis miközben a kupolát lehámoztam magamról, a zsinórok teljesen rátekeredtek a lábaimra. De annyira, hogy nem is hittem volna el, ha valaki ezelőtt meséli nekem. A vékony zsinórok elázva tapadnak, és nagyon be tudnak rögződni. A két bokámat teljesen egymáshoz rögzítette a zsinórzat. Ebben az esetben a parttól mindössze 4-5 méterre lehettem, de mozdulni sem tudtam. Úszni reménytelen volt, mert a vízzel megtelt kupolarészeknek akkora az ellenállása, hogy megmozdítani sem lehet. Hosszú percekig evickéltem azon a pár méteren, majd a partról húztak ki, de még az sem volt könnyű a rám tekeredett zsinórok, és a vízzel részben megtelt kupola miatt. Zsinórvágó természetesen volt nálam, de mivel nem volt semmi veszély, nem vágtam el a zsinórokat. Kíváncsi voltam, hogy sikerül-e megszabadulnom tőlük. Sikerült! Kint a parton, de ott is csak úgy, hogy levettem a bakancsomat, és csak a meztelen lábamról tudtam nagy nehezen letolni a ráakadt zsinórokat. Több "próbálkozásom" is volt aznap (újabb és újabb kupolákat "áldozva" fel), és minden esetben azt a tanulságot kellett levonnom, hogy megfelelő felszerelés és felkészültség nélkül vízbe esni siklóernyővel nem tréfa dolog.

Mit is kell tudnunk egy szándékolatlan vízbeérés esetén teendőkről? Először is azt, hogy vegyük nagyon nagyon komolyan a dolgot. Ha csak lehet, el kell kerülni ezt a lehetőséget. Válasszunk inkább fára szállást a part mentén, ha van rá lehetőségünk. Ha vizek közelében tervezünk repülni, viseljünk mentőmellényt, legyen nálunk zsinórvágó, és legyünk tisztában a trükkökkel. Ha elkerülhetetlenül vízbe fogunk érkezni, hátszélben helyezkedjünk a leszálláshoz. Időben csatoljuk ki a beülőnk csatjait: mélyen csússzunk hátra a beülőben, majd először a mellcsatot, utána a két combcsatot nyissuk ki. Ezután bújtassuk át a két vállunkat a váll hevedereken. Ne ugorjunk ki a beülőből, amikor azt hisszük, hogy már csak pár méterre vagyunk a vízfelszíntől! Abban a pillanatban, amikor a lábunk a vízbe ér, csússzunk ki a beülőből az egyik oldalra úgy, hogy az egyik kezünkkel fogjuk az azonos oldali vállhevedert, és mintegy megkerüljük a beülőnket. A beülőt ne engedjük el, mert a protektor jelentős felhajtóerőt termel a vízen, és mentőövként használva, belekapaszkodhatunk. Ha erős szél van, és a kupola belobbanva marad, kedvező irányba (a part felé) húzhat minket. Mindenképpen kerüljük el, hogy a kupola, vagy a zsinórzat ránk boruljon, ha mégis zsinórok keverednek a végtagjainkra, vágjuk el azokat zsinórvágóval.

Ha motorcsónakos segítségünk van, vigyázzunk, nehogy a zsinórjaink a csónak propellerére akadjanak. A csónak leállított motorral közelítsen meg minket. A vízzel telt kupola kihúzása a vízből a kilépőéleknél fogva a legkönnyebb. Lassan, fokozatosan húzzuk, várjuk meg, hogy kifolyjon belőle a víz. Vigyázzunk, nehogy megnyúljon a kupola anyaga a nagy helyi terhelések miatt.

A vizes ernyőt alaposan szárítsuk ki, a hevedereknek legalább 24 óra száradási idő kell, de inkább több. Ha tengervízbe estünk, szárítás előtt alapos édesvizes átöblítést kell végeznünk. Egyes gyártók azt javasolják, hogy sós vízbe esés után cseréljünk zsinórzatot az ernyőn, mert a zsinórok elemi szálai között maradt sókristályok a rendszeresen megfeszülő és ellazuló zsinórok elemi szálait lassan elvagdossák. Soha ne szárítsuk a felszerelésünket közvetlen napsütésben.

II. rész itt