Szakirodalom
Mentőernyők nyitási módszerei és a siklóernyős kézi kidobásos technika korlátai (kiegészített változat 2.)
Az elmúlt hónapok során több siklóernyős barátom is megkeresett olyan kérdésekkel, hogy egy-egy általa látott videón, vagy éppen neki, élőben (biztonságtechnikai tréningen), miért nem nyílt ki a mentőernyő? A választ megkapták, elmondtam, hogy szerintem miért nem működött a mentőernyő az adott helyzetekben. Azonban, miután már több ilyen esettel találkoztam viszonylag rövid időn belül, kicsit jobban utánanéztem a kérdésnek, és rá kellett jönnöm, hogy eddig nem foglalkoztunk kellően egyes problémákkal, amelyek (ezek szerint) nem is olyan ritkák. Vannak ugyanis bizonyos esetek, amikor a mentőeszközünk egyszerűen alkalmatlan a helyzet megoldására. Ezért született meg ez az írásom. Ha pedig már nekiálltam, akkor bővebben kiveséztem a nyitási technikák kérdését is.
- Read more
- 12247 reads
Pár gondolat a porördögökről
A közelmúltban
meghallgattuk egy meteorológus szakembertől a porördögökről szóló előadást.
Történt már nem egy repesemény is ezzel a meteorológiai jelenséggel
kapcsolatban országosan és az egyesületünkben is. Tavaly egy látványos fedémesi
kalandunk is volt, amikor is egy a földről felkapott ernyőt (felcsatolt
beülővel együtt) több percig reptetett egy porördög.
- Read more
- 7058 reads
Gondolatok a siklóernyős sport biztonságáról - és egyéb dolgokról
Az élet minden területén állandóan kockázatokkal kell szembenéznünk. Bármit is csinálunk, az kockázattal jár a testi épségünkre nézve. Ha nem csinálunk semmit, az is kockázattal jár. A repülősportok esetén az átlagosnál gyakrabban merül fel a kockázat, a biztonság kérdése.
- Read more
- 7115 reads
Motor Indítás
A hátimotor földi járatásának biztonsági szabályai. A hátimotoros siklóernyős repülés veszélyei nem a levegőben kezdődnek!
- Read more
- 10570 reads
Mire jó a zsinórvágó?
A zsinórvágó egy alapvetően ejtőernyősök által használt, de a siklóernyősök körében is egyre jobban elterjedő, olcsó biztonsági eszköz. A zsinórvágóra, mint általában a biztonsági eszközökre, nagyon ritkán van szükségünk, de akkor jelentősen egyszerűbbé teheti, vagy meghosszabbíthatja az életünket. Ebből a szempontból olyan, mint például a mentőernyőnk...
- Read more
- 13959 reads
Siklóernyős eseménylista
Siklóernyős repülőesemény: a pilóta vagy a felszerelés sérülésével járó, vagy annak veszélyét magában hordozó, a repüléssel összefüggő történés. Itt kicsit még ennél is bővebben értelmezem a kérdést, ide sorolom a normális repülési helyzetektől eltérő történéseket is. Az alábbi gyűjteményben a valóságon alapuló, de kitalált események szerepelnek. Az írás célja az, hogy megadja a gyönge láncszemek felkutatásának és a tanulságok levonásának lehetőségét, hogy mások hibájából tanulva, megspóroljuk a saját események átélését.
- Read more
- 15350 reads
Tanácsok a siklóernyős mentőernyők használatához
1985. óta, vagyis ennek az írásnak a készítése idején a huszadik éve repülök. Ejtőernyőzéssel kezdtem, majd fokozatosan átálltam a siklóernyőzésre. A körkupolás ernyők és a mentőernyők témája már régóta különösen érdekelt. Ezt az érdeklődést még az ejtőernyős múltamból hoztam magammal. Minden ezzel kapcsolatos információt mindig nagyon figyeltem, gyűjtöttem az esetleírásokat, a beszámolókat, a videó felvételeket, a szakirodalmat. A sok száz siklóernyővel repült órám során két olyan vészhelyzet adatott meg nekem, amelyet mentőernyő használattal kellett megoldanom.
- Read more
- 11136 reads
A mentőernyő "V"-be állása
A mentőernyő kinyílása utáni "V"-helyzet, - ami a mentőernyő függőleges tengelye és a részben, vagy teljesen nyitott siklóernyő kupola függőleges tengelye közötti szögre utal, a mentőernyővel történő földetérés egyik fő zavaró tényezője. Ebben az írásban az ezzel kapcsolatos tudnivalókra szeretnék rávilágítani
- Read more
- 8411 reads
Újabb gondolatok a Rogalló mentőernyőkről
Akik ismernek, azok bizonyára sejtik, hogy továbbra is figyelemmel kísérem a mentőernyőkkel kapcsolatos fejleményeket. Sok emberrel beszélgetek mentőernyős ügyekben, sokaknak hajtogatok mentőernyőt, több felszerelés forgalmazóval is kapcsolatban vagyok, időnként mentőernyőket tesztelünk. Örömmel tapasztalom azt, hogy az utóbbi időkben kicsit megélénkült az érdeklődés a(z egyik) kedvenc témám iránt...
- Read more
- 6937 reads
PZP-89 Gondolatok az irányítható mentőrendszerről
Több sporttársam is fordult már hozzám azzal a kérdéssel, hogy mi a véleményem a PZP-89-es siklóernyő mentőernyőről. A téma többet ér annál, mintsem hogy elintézzük pár sorral. Noha felmérésem és becslésem szerint nem túl sokan használják ezt a típust, megéri, hogy rászánjunk pár percet. Írásom azok számára is érdekes lehet, akik nem PZP-t használnak, de érdekli őket a mentőernyők témája.
- Read more
- 8557 reads