Spirál, lengés, mentőernyődobás

Spirál, lengés, mentőernyődobás

Forrás:

Írta:

Fordította:

Lektorálta:

Gleitschirm 2004/1-2. 60.o.

Florian Kisch

Szabóné Koleszár Edina

Szabó Péter

(A kép illusztráció)

1995. július 21-én történt, egy pénteki napon. Talán véletlen, talán nem: éppen 2003. július 21-én, vagyis pontosan 8 évvel később került kezembe a Gleitschirm Magazin mentőernyőkről szóló melléklete. Egy ilyen napot nem lehet elfelejteni, a startkönyvembe is vastag betűkkel került be.

Az egész úgy kezdődött, mint már annyiszor. Egy-egy nehéz munkanap után - akkoriban a Vöröskeresztnél voltam polgári szolgálatos - esténként még felmentem a Bleckwandra egy kis kellemes esti gyogyizásra. A Bleckwand nem kimondottan tartozik a legjobb repülőhelyek közé. Kb. egy órát kell mászni, hogy az 1541 méteres tengerszint feletti magasságról lecsúszhassak a Wolfgangsee irányába. Az esti, nyugati szél azonban gyakran alakít ki viszonylag széles emelőteret, amiben jókat lehet lejtőzni.

Este 8-kor startoltam. Lehet, hogy túl késő volt már, mert a nyugati szél már elállt, és nem lehetett használható emelést találni. Ez volt az 52. repülésem, és teljesen szokványosnak tűnt. Úgy döntöttem - mint már annyiszor - hogy a kb. 800 méteres maradék magasságomat spirállal koptatom el. Szépen befordítottam a kupolát. Talaj fölötti 400 méteres magasságban kezdtem el kivezetni a spirált. Ekkor követtem el a hibát. Valószínűleg túl gyorsan vezettem ki a spirált. A szárny háromszor erősen meglendült, és a jobb szárnyvég belülről a zsinórok alá csapódott. A lengés egészen spontán módon negatívba ment át, és megpördített. Aztán mintha egy filmet néztem volna. Megpróbáltam fullstallal kirendezni a kupolát, de mivel ez nem ment azonnal, a következő gondolatom a mentőernyőnyitás volt. Bevillant, hogy alacsonyan vagyok, és nincs több időm, hogy a beakadt szárnyvég kirendezésével kísérletezzem.

Szóval, megragadtam a kioldófogantyút (akkoriban egy SkyWing HRS5-ös mentőernyőt használtam, a beülőm pedig egy fenékkonténeres Stöllinger volt), és eldobtam a végtelen hosszúnak tűnő összekötő szalag végére rögzített konténert. Aztán csak vártam. Csak 2-3 másodperc lehetett talán, de egy ilyen helyzetben, amikor rohan felém a talaj, óráknak tűnik. Megkönnyebbültem, amikor belobbant a kupola, de a főernyőt már nem volt időm beomlasztani. Viszonylag finoman értem földet, a mentőernyő felfüggesztése miatt ferde helyzetben, egy kavicsos útra. Nem volt időm felkészülni a talajfogásra. A mentőernyő kinyílása és a földetérés között 2-3 másodperc telt el.

Jól döntöttem tehát, hogy mentőernyőt nyitottam! A főernyő egy kerítésen lógott mellettem, a mentőernyő kupola pedig egy cseresznyefára akadt. Én elég rémülten, a földön feküdtem. Szétnéztem, hogy hová is érkeztem. Egy kertben voltam, a hivatalos leszállótól légvonalban kb. 300 méterre. Egy autótól fél méterre értem földet. Kiszabadítottam magam a beülőből, és a közeli háztetőre néztem. Még szerencse, hogy nem arra érkeztem. A ház tulajdonosa odajött hozzám. ?Te marha" - mondta menet közben, - ?mi a fenének szálltál be a kertembe?" Azt mondtam neki, hogy ha lezuhan az ember, nem nagyon válogathat a leszállóhelyek között. Megenyhült, én pedig elnézést kértem tőle. Most már megértőbb volt, és megkérdezte, hogy vagyok. Mivel semmim sem fájt, elindultam a szomszéd kertje felé vezető úton, hogy az ernyőmet és a mentőernyőt leszedhessem a fáról.

Útközben szembejött velem a strobli körzeti orvos. A Bleckwand lábánál gyakorlatozó hegyimentők riasztása alapján indult a keresésemre. A hegyimentők ahogy meglátták, hogy lezuhantam, azonnal megindították a mentőakciót. Amíg pontosan elmagyaráztam az orvosnak a helyzetet, szirénázva, kék fénnyel megérkeztek a mentők és a csendőrség is. Szóltak a már kiértesített bad ischl-i ügyeletes orvosnak, hogy mégse jöjjön. Anyám is megérkezett a helyszínre, teljesen feldúlt volt. Most először látott repülni, és futva jött egészen a tó partjától. Közben a kert és az utca szépen megtelt bámészkodókkal, ami a felszerelésem összeszedését rendesen megnehezítette. Mindenesetre jó sok segítségem akadt. Miután a csendőrök fölvették az adataimat, gyorsan odébbálltam, mert az egész helyzet piszok kínos volt. Előtte már beszéltem a két kert tulajdonosával, és felajánlottam, hogy kártalanítom őket. Ezt elutasították, hiszen semmilyen kár nem érte őket.

Amikor beírtam a startkönyvembe a repülésemet, megnéztem a varió memóriáját: a legnagyobb merülésem 15 m/s volt! Átnéztem a felszerelésemet, és újrahajtattam a mentőernyőmet. Egy héttel az eset után - mintegy terápiás célzattal - újra elmentem repülni, méghozzá a Bleckwandra. Ez segített. Ki tudja, mi lett volna, ha abbahagyom egy időre a repülést?

Újra bebizonyosodott tehát, hogy a legtöbb balesetet figyelmetlenség, könnyelműség vagy pilótahiba okozza. Az én balesetemnél is ez történt. Annak idején alapos képzésben részesültem, ezért a helyzetet jól mértem fel, és helyesen kezeltem. Azt is jónak tartom, hogy nálunk az egyik siklóernyős iskola évente mentőernyőáthajtást szervez. Az áthajtás előtt egy tornateremben, felfüggesztett, meglengetett beülőben szakmai felügyelet alatt lehet gyakorolni a mentőernyő kidobását, többször is egymás után. Mi minden jön ki olyankor a tokból! Aztán a mentőernyőjét mindenki behajtja a szakember vezetésével. Így a résztvevők a mentőernyőjüket évente legalább egyszer megszellőztetik, és bízhatnak benne, hogy éles helyzetben működni is fog.

Clicky Web Analytics