Célraszálló VB 2015.08. beszámoló

VB beszámoló:

A siklóernyős célraszálló versenyágban az a rendszer, hogy felváltva az egyik évben EB-t rendeznek, a másik évben VB-t.

Az idén, 2015. Augusztusában, Indonéziában rendezték a 8. FAI siklóernyős célraszálló VB-t.

Nagyon jól esett, hogy Budapesten, a repülőtéren, komoly csapat jelent meg a búcsúztatásunkra, zászlókkal, kabala figurával és jókívánságokkal felfegyverkezve.

Indonézia messzire van tőlünk, több mint 10 ezer km-re, az egyenlítő másik oldalán, 13-14 óra repülésre (plusz még a holtidők a reptereken, tehát 1 nap az út). Indonézia területe nagy, egy kb. 4000km hosszan elnyúló vulkanikus szigetlánc az Indiai Óceánban, a vége már csak 500km-re van Ausztráliától. Az ország zsúfolt, a lakosság száma 250 millió, Jakarta fővárosban 10 millióan élnek. A verseny helyszín, Jáva szigetén, Puncak településen, Jakartától légvonalban 50km-re volt.

Minden idők legnagyobb létszámú VB-je (valószínűleg minden idők legnagyobb siklóernyős célraszálló versenye) sikeredett, 19 ország 121 pilótája gyűlt össze, hogy megmérkőzzünk (ebből 24 női versenyző volt). A nagy létszám annak is volt köszönhető, hogy a nagy Európai neveken kívül, a közelség miatt, nagyon sok Ázsiai csapat volt jelen, akik köztudomásúan nagyon erősek ebben a sportágban. Tehát nem csak a legnagyobb létszámú, de valószínűleg a legerősebb célraszálló verseny is volt, amit valaha rendeztek.

Több résztvevő ország csapata is "főállású" versenyzőkből állt, akik vagy katonák, vagy valami MHSz szerű rendszer tagjai, vagy csak simán olyan állami támogatást, vagy sportolói ösztöndíjat kapnak, hogy a célraszálláson kívül, másra nincs is gondjuk.

Mély vízben állta meg a helyét a kis Magyar csapat.

A maximálisan lehetséges 7fős csapat helyett, mi csak 5 főt tudtunk kiállítani, tehát a körönkénti csapat eredménybe beszámító 4 legjobb eredmény kialakulásakor, mi csak egy eredményt dobhattunk el. Ez a csapatversenyben elég nagy hátrányt jelent, hiszen, míg más csapatban akár 3 hibát is elkövethettek, nálunk körönként csak egy ember hibázhatott. Ennek éreztük is a hátrányát, mert volt egy körünk, ahol két 1000-es csúszott be, így egy beleszámított a csapat eredménybe, és ezzel a végén több hellyel hátrébb kerültünk a csapat ranglistán.

A magyar csapat tagjai:

Kaszás Sándor

Bolyán Anikó

Strak Dávid

Szabóné Koleszár Edina

Szabó Péter

Az európai versenyzőknek külön nehézség volt, hogy meg kellett küzdenünk a tizen- órás repülőút és a 4-5 órás időeltolódás, okozta átállási nehézségekkel, valamint az Ázsiai konyha és higiéniai viszonyok szokatlanságával is (aki járt már zsúfolt ázsiai, afrikai, arab országokban, az tudja, mire gondolok). Több neves versenyző kimondottan beteg volt a verseny alatt, de kisebb-nagyobb gyomor problémákkal szinte minden Európai küzdött. Talán ezek miatt (meg az időnként "vicces" időjárás miatt is) láthattunk nagy neveket, nagyokat hibázni. Az verseny kimondottan izgalmas volt, nem sablonos, nem papírforma eredmények születtek.

Nagyon kellett a két nap edzési lehetőség, amire lehetőségünk volt a verseny kezdete előtt, az a 7-8 repülés nagyon megkönnyítette az akklimatizációt és a helyszín megismerését, felmérését, megszokását. Én már akkor éreztem, hogy jó formában vagyok, a 7 gyakorló repülésből kettőnél ki kellett mennem a céltól, mert összetorlódtunk, de a többi 5 leszállásom mind deszk volt.

Érdekes módon nem 5 méterig mértek, mint már az összes legutóbbi nemzetközi versenyen, hanem 10m-ig. A deszk nagyobb volt a megszokottnál, 15cm helyett 22cm-es, viszont a nulla meg kisebb, 3cm helyett csak 2cm. Nem is született sok nulla, a több, mint 600 leszállásból csak 10db (!), és ebből kettő volt női (az egyik Edináé!).

A hegy 270m körüli szintkülönbségű volt, a starthely nagyon jól kiépített (Szaúd-Arábiai támogatásból építették ki), a felszállítás minibuszokkal történt. A repülési terület alatt teraszosan művelt tea ültetvények voltak. Ez derékig érő cserje, tehát nem volt az az érzésünk, hogy a dzsungel felett kell repülnünk (mert a hegyeket már az borította). A leszálló egy viszonylag nagy mező volt a tea ültetvények között, egy minden irányban lejtő domb gerincen.

Az első két versenynap nem indult jól, a hátszél miatt nem volt repülhető az idő, és a meteó előrejelzés ilyen szelet jósolt az egész hétre. Már kezdett lincs hangulat kialakulni a versenyzők között. A további napokon is tényleg hátszél fújt, de a termikesség 10 óra körül befordította hegyre a szelet, így repülhető volt az idő, a folyamatosan hátulról a nagy hegyek felől érkező felhők ellenére.

A verseny maga kemény volt, fizikailag és szellemileg is strapás. Reggel korán keltünk (6-kor vagy előbb), reggeli után általában volt még 1 óra pihenő idő, majd 9 körül indult a felszállítás. A nagy létszám mozgatása nem volt egyszerű, lassan haladt minden, általában napi 1-et tudtunk repülni. Közben reggeltől estig (17.00h-ig tartottak a napok, 17.30h-kor napnyugta volt) várakozás volt, a starton vagy a leszállóban, napon, melegben, szélben, ott kellett enni, inni, stb. ami ezekkel jár. Az egész napi gyűrődés közben pedig készültünk arra a napi 3-5 percre, amikor teljes koncentrációval, jól végre kellett hajtani a feladatot.

Időnként eléggé termikes volt, és voltak meglepő leáramlások is, amikor a hegy felől fújt a szél. Egy ilyen helyzetbe én is belefutottam. A második sorozatban zivatar felhő alakult ki a hegy előtt. Edina 14-el előttem startolt, amikor Ő repült, már dörgött az ég, párral utána le is állították a versenyt. Volt egy óra szünet, bár a starton nem, de lent a városban volt egy kis zuhé. Utána újra indult a verseny, 0,5 m/s széllel, ami a hegy felől fújt. A szinte nulla szélben laposan helyezkedtem, és úgy megmerültem, hogy nem értem be a 10 méteres körbe. Ez elég kellemetlenül esett, miután az első körben 11cm-t csináltam. Eljövök egy VB-re és nem találok be a 10m-es körbe, hát szép. Ez után a rossz eredmény után már csak azon drukkoltam, hogy legyen meg az 5 érvényes kör a versenyben, mert akkor mindenki eldobhatja a legrosszabb eredményét. Ez egy nagyon jó szabály, ami csökkenti a véletlen szerepét, kisimítja a szerencsétlen tényezőket. Szerencsére épp meg is lett a verseny végére az 5 sorozat, és mivel sok neves versenyző is szaladt bele egy-egy 10+m-es leszállásba (vagy elesésbe), az 5. kör utáni dobás eléggé át is rendezte a végeredményeket.

A 6. sorozatba is belekezdtünk, de az már csak félig ment le, az utolsó félnapon a nagyon erős hátszél miatt már nem lehetett repülni.

Összességében jó verseny, nagy élmény volt.

A győztes egy Indonéz versenyző lett, a második Szlovén a harmadik Cseh (8-9-10cm).

Csapatban Thaiföld, Szerb, Indonéz sorrend született.

Nőiben Thaiföld, Kórea, Litvánia lett az eredmény.

A mi helyezéseink:

14. Strak Dávid (31cm)

32. Szabó Péter (132 cm)

37. Kaszás Sándor (160cm)

81. Szabóné Koleszár Edina (725cm)

111. Bolyán Anikó (1844cm)

 

Nőiben (24-ből) Edina 11. lett, Anikó 23.

Csapatban 12.-ek lettünk.

A társaság, a hangulat általában jó volt, bár nyilván a nehézségek okoztak időnként kisebb hullámvölgyeket. A szervezés elfogadható volt, nem volt könnyű dolguk, kisebb hibákkal bár, de jól megoldották a feladatot. Nekem hiányzott nagyon egy pihenőnap, kultur programmal, ami mindig szokott lenni az ilyen nagy versenyeken, de itt nem fért bele az időbe.

2016-ban Litvániában lesz EB, 2017-ben Albániában VB. Azt a tervet hangoztatták a záróünnepségen az FAI vezetők, hogy a VB-ket felváltva tervezik Európában és Ázsiában rendezni (esetleg később más kontinensek is bekapcsolódnak majd, mint Afrika és Amerika), tehát 4 év múlva ismét valami Ázsiai helyszín várható.

Kis ízelítő a verseny fotóiból:

http://www.felhout.hu/gallery/v/celraszallas/Indonezia2015/

Péter