Gabányi Béla Monaco 2014. beszámolója, vízbe esési tanulságokkal

A monacói expedíció.

Előzmények, tervek, célok:

A Mátraextrém és a Parmánia siklóernyős klubok közös évi közgyűlése előtt, már megfogant egy olyan gondolat, hogy a két csapatnak szervezni kellene egy utat, a télen is meleg Monacóba.  7 napból 6 nap repülést ígérnek a prospektusok januárra, pálmafákkal, tengerparti környezetben.

Akik jártak már kint azok mind azt mondják, ki kell próbálni ilyen közegben is a repülést, mert sajátos varázsa van a helynek és nem mellékesen Európában csak itt lehet télen is úgy repülni, hogy nem fagy a fékfogantyúra az ember ujja. 

 

A közgyűlésen ahol a két csapat fúzióját is bejelentették, már konkrétumokat tudhattunk meg az utazásról. Farkas Tibi, mint fő szervező megemlítette, hogy egy harmadik csapat is (Sirius) Kubicsek Attila vezetésével részt vesz az utazáson. Biztonsági okok miatt 2 oktató szükséges a repülések koordinálásához. Egyikük a starthelyen segít a felszállásoknál, míg a másik irányít a parton a leszállóban.  Ennek fontosságáról meggyőződhettünk mi is, de erről majd a későbbiekben.

 

Szóval együtt volt a csapat és nem kellett mást tennünk, mint kiutazni és agyon repülni magunkat a jó időben. Ez a kis írás ennek az utazásnak a története, és mint a címből kiderül nem volt nehézségektől, kalandoktól mentes. Bocsássa meg nekem az olvasó, ha néha kicsit vidám vagy ironikus a hangnem, mert ez áthatotta az egész utazást és az ottani ténykedésünket. De nem szaporítom tovább a szót, csapjunk a lecsóba vagy siklóernyős módra sisakkal a fejünkön, arccal a tehénlepénybe, mint az néha megesik félresikerült kupolázások idején.

 

Részletek az úti/hajó naplóból.

1. nap (Szombat)

Indulás, avagy behajózás

2014 január 25.-e az expedíció első napja. Megtörtént a legénység behajózása a hosszú tengeri utazáshoz. Hajnalban, katonai szakzsargonban zulu idő szerint öt, zéró, zérókor léptem a bárka fedélzetére (Ford Tranzit) aminek a lajstroma IZE-286. Az első tiszt (Nagy Laci) már a fedélzeten tartózkodott. Ő volt egy személyben a kormányos is, de ekkor még nem tudta, hogy milyen nehéz feladatot vállalt magára. Az útitervben 1400 tengeri mérföld szerepelt a monacói célig, amit kb. 16 óra alatt terveztünk megtenni.

De, Neptun a tengerek istene keresztülhúzta a számításainkat és Laci az oda vissza úton közel 5000 kilométert vezetett (persze néha átadva a kormánykereket a fedélzet - (Pásztori Zsolti as. Pözsó) és vitorlamesternek (Kovács Krisztián as. Kriszgold), de így is a kiérkezésünk majd egy napot vett igénybe.

A vitorlavászon zsákom (ami egy Swing Astralt rejtett) becuccoltam a tat környékére. Tágasnak tűnt a tér, de tudtam, hogy a felszerelésünk (ernyők, kaja, ruha) hamarosan megtölti a rakteret, de azt akkor nem is sejtettem, hogy a felszerelésből ki kell majd dobni a tengerbe, hogy el ne süllyedjen a bárka.

A beszállásom után Laci közölte, hogy ugyan könnyen sikerült bemelegíteni a hajógépeket, de a hajótársaság számolt azzal, hogy az indításhoz tartalék akkumulátorokra lesz szükség. Elsorolta a checklistet ami lényegében egy hibalista volt, hogy mi nem működik a fedélzeten (hosszú volt), aztán hátrafordult hozzám és teljes lelki nyugalommal közölte, hogy kalandos utunk lesz. Ráhibázott.

Már elinduláskor kigyulladt pár visszajelző lámpa nagyobb részt sárgaszínűek és kevés vörös. A toronytól azt az utasítást kaptuk, ne foglalkozzunk vele, haladjunk a kijelölt irányon. A kikötő Eger volt ahonnan indultunk, de Mezőkövesd szigetén felvettük a társaság többi részét. Már ez a rövid szakasz is próbára tette a bárkát. Jeges áramlatokba kerültünk. Az ablaktörlő nem működött, nem volt jégtelenítő folyadék és hasonló apróságok, de mire felvettük a legénységet és útba ejtettünk egy, két, három olaj fúrótorony platformot (MOL, Lukoil) ahol ezeket az eszközöket beszerezhettük akkorára már sikerült összeszednünk egy kis késést. Mellesleg esett a hó, később a havas eső és utunk következő részére a

 

meteorológia riasztást adott ki a hajózási útvonalunkra (Dunántúl). Rádión nyugtáztuk az adást,  már amikor működött a fedélzeti rádió(Petőfi), de folytattuk az utunk, bár néha nagy füstfelhőben, mert a gépházból néha sűrű füst tört elő veszélyeztetve az utánunk hajózók látását, de a ködkürtök használatával sikerült az összeütközéseket elkerülni.

 

Fekete Dani a beszállása után folyamatosan vezette a hajónaplót, (volt mit írnia), ő volt a hivatalos írnok, de szerény személyemre hárult az utazás vizuális dokumentálása. Ezen kívül, a legénységhez tartozott még ez előbb említetteken kívül Pelyhe Józsi (Pillangó) veterán sárkányos, akinek a szállása a taton volt és teljes lelki nyugalommal szunyókálta át ezeket a megpróbáltatásokat. Fokvárosban (Budapest) csatlakozott még hozzánk Juhász Sanyi, aki a kommunikációs tiszt volt. Sokszor hasznát vettük angol, spanyol és szuahéli nyelvtudásának, de sajnos az olasz és francia gyarmatokon, amit utazásunk során érintettünk ezeket a nyelveket pont nem beszélték. Szerencsére Sanyi az argentin spanyolt beszéli, amit azért az olaszok, ha akartak megértettek. A szerelőkkel való egyezkedések után már tárgyalási szinten beszélte Sanyi az olaszt. De ne szaladjunk előre a történetben, de haladjunk az úti cél felé.

Kis késéssel, de szerencsésen kijutottunk az országból, de Szlovéniában is havas táj fogadott bennünket, de már nőttek a hegyek, jó az irány, amit tartunk.

A 7 fős kis csapatunk (Farkas Tibi kapitány és a Sirius-osok öten a célállomáson csatlakoztak hozzánk) vidáman rótta a tengeri mérföldeket, de csak addig, míg a Pó völgye mellett a radarról eltűnt minden jel (a műszerfal sötétségbe borult). Vakon irányfények nélkül bolyongtunk a sűrű forgalmú hajózási útvonalon (világítás és irányjelző nélkül az olasz autópályán). Ha megéledtek a fények, akkor is vörösben pompázó karácsonyfához hasonlított a műszerfal (a generátor hibáját a töltés hiányát jelezte), nem örültünk ennek így vízkereszt után, de nem csak azért, mert a karácsonyfa már idejét múlta. Aztán menetközben a hajómotorok leálltak, de sikerült újraindítani őket a tartalék áramforrásokról. Volt, hogy pihenőidejét töltő magyar lobogó alatt hajózó honfitársunk (kamionos) segített feltölteni az energia cellákat. Ez alatt, az olasz parti őrség (Carabinieri) átvizsgálta a bárkát és papírjainkat és elnavigált egy kikötőbe ahol megoldhattuk a technikai problémákat, aztán onnan továbbküldtek másik kikötőbe ahol az elektromos hibákra voltak specializálódva (villamossági szakszerviz). Sietnünk kellett, mert fények nélkül sötétedés előtt oda kellett érnünk, nem számolhattunk rá, hogy világítótornyok jelzik nekünk a helyes irányt. Siettünk bár tudtuk, hogy az időpont és a hely és az emberek munkamorálja miatt (hétvégén Olaszországban) kevés esély volt rá, hogy működőképes állapotba hozzák a gépeket rövid időn belül.

 

Komoly összeg fejében hétfő estére vállalták a javítást. Nekünk akkor már minimum 2 napja repülnünk kell, nem várhatjuk meg. Nem kis tanakodás után úgy döntöttünk hajót váltunk és azzal folytatjuk az utat, az expedíció nem állhat meg és a társaink már vártak Monacóban.

A városka (légi) kikötője mellett béreltünk egy kisebb csónakot (Opel Vivaro). Sajnos ebbe nem fért el az összes felszerelés, ezért ha nem is dobtuk a tengerbe, de ott kellett hagyni (a Fordban) pár ernyőt. Ennek a felelőtlen lépésnek lettek még következményei a későbbiekben.

Túlzsúfolt volt az új hajó. Mindenki ölében felszerelés volt csak a kormányost kíméltük meg ettől a tehertől érthető okok miatt. A bérelt jármű dokumentumai szerint csak Nagy Laci lehetett a kormányos ezért ő vezetett tovább még vagy 700 tengeri mérföldet, de a francia partoknál azt mondta, hogy nem fáradt és bírna még vezetni, de könnyes a szeme és csak ezért áll félre a pihenőhelyen. Biztos a tengeri szél csapott bele valami vízpermetet a szemébe.  De valószínűbb, hogy olyan fáradt volt, hogy már nem látott, mellesleg ő előtte való nap érkezett meg egy 18 órás útról az újvilágból. Ezt a sok utazást még egy vén tengeri medve sem bírná.

Elgémberedve, fáradtan érkeztünk meg vasárnap hajnali 4 órakor Mentonba a szállásunkra. Itt már várt bennünket az apartmanban a kényelmes függőágy (emeletes gyerekágyak 6 éves korig).

A nap tanácsa: nem rossz jármű a Ford tranzit, ha karbantartják és van gazdája, de tapasztalatból mondom, ha kalandokra vágysz csak Ford Transit-tal utazz! Ez lehetne a Ford szlogenje is, majd a jogdíjakra igényt tartok.

 

2. nap (Vasárnap)

Az első nap, amikor nem repültünk.

A korai lefekvés miatt viszonylag későn keltünk. De nem kellett sietni, mert csak 10-11 órától indul be az idő. Mentonban volt a szállásunk, mint említettem és ez még Franciaországhoz tartozik, de közvetlenül Monaco mellett van. A szállásunk a legtökéletesebb helyen volt, ettől csak akkor lehettünk volna jobb helyen, ha a leszállóban vagy a starthelyen sátorozunk. Az apartman ház (Le Golf Bleu) közvetlenül a leszálló fölött volt a parton. Ha összegöngyöltünk, akkor 2 perc lépcsőzés és liftezés után már a szobánkba lehettünk, ahol az erkélyről kitekintve a hegyet láttuk, amit meghódítani jöttünk. Szép környezet, a kisvárosban gyönyörű kertekre volt kilátás, trópusi növényekkel. 

Vasárnap az Olaszországban bérelt Opellel felmentünk a Mont Grosra. Ez egy 700 m-es hegy ami Monacó fölé magasodik. A szállásról egy fél órás út volt körülbelül a starthely (két hely is van, ahonnan el lehet röppenni) kocsival, kacskaringós, szűk, de aszfaltúton haladhatunk, a végén 5 perc gyaloglással értük el a műfüves starthelyet.  

 

DDK-DNY-i irányig jól startolható a hegy, de sajnos, amikor vasárnap felértünk erős szél fogadott bennünket. Egész nap fent várakoztunk kb. 40 másik ernyőssel (franciákkal, németekkel és sok magyarral) és rengeteg francia turistával, akik síelni jöhettek, de érdekes mód a síléceket mindegyikük elhagyta valahol félúton, mert csak a botokkal érkeztek fel a hegyre. Mondjuk hó sem volt (szél annál inkább), nem is értem miért törték annyira magukat ebben a zord időben, hogy még a léceiket is elhagyták.

 

A várakozást eligazítással töltöttük. Megnéztük térképen és a hegy pereméről a tiltott helyeket. Monacó felett légtérkorlátozás van és tiltott a tengerparti strand vagy jacht kikötő leszállója a parton (4000 EU a reptéri illaték, ennyi a büntetés, ha valaki ott száll le), ezen kívül, korlátozva van a starthely melletti hegyen a katonai radar feletti légtér. Vészleszállónak 9 egymás mellett lévő teniszpályát lehet igénybe venni Monacóban (mondjuk a kifeszített hálók majomfogóként működnek egy landoláskor, de ezt azért kihagynánk), de ezen kívül csak a hivatalos leszálló jöhetett szóba a szállásunk alatt, nem volt több opció. Erre nagyon oda kellett figyelni. Monacó felett a starthelyre félúton magasodott a Vista Hotel, ami egy tájékozódási és forduló pont volt. Ha valaki lerohadt a hotel magasságába, azonnal indulnia kellett a leszálló felé, mert különben nem érte el.

 

15 órakor már annyira beerősödött a szél, hogy semmi esély nem volt rá, hogy lesz repülés. Kubicsek Attilával megbeszéltük, hogy ebben az erős szélben lemegyünk a partra és kupolázunk, ha már repülni nem lehet.

Krisztián várja a jó időt.

Csak lent tudtuk meg, hogy a partról Farkas Tibi folyamatosan rádiózott nekünk (amit a hegy takarása miatt nem hallottunk), hogy maradjunk fent, mert lent teljesen megállt a szél. Amikor lementünk, ezt láttuk is és azt is, hogy a többiek, akik fent maradtak a hegyen, akkor kezdenek elrugaszkodni és egy jót siklottak az esti gyogyiban. Sajnos erről mi lemaradtunk.

 

Ennek ellenére nem telt rossz hangulatban az este. Vacsorafőzés és egyéb mulatságok voltak a program. Nagy Laci a vacsorafőzést és a mulatságot ötvözte, ugyanis a kínai levesét házi pálinkával öntötte fel víz helyett tévedésből. Na, ezután nem lehetett megmaradni a szálláson.

 

A nap tanulsága: Monacóban érdemes megvárni az esti almulást, de ha túl sokáig vársz, akkor leszálláskor érhetnek kellemetlen meglepetések, mert naplemente közeledtével megfordul a szél és kifelé fúj a tenger felé, ami kicsit izgalmassá teszi a leszállást, ha valaki nem számol ezzel.

Második tanulság: pálinkából ne készíts kínai levest, mert sem az íze, sem az illata nem az lesz, amire számítottál és az alkohol forráspontja miatt mikrós kajának sem a legkiválóbb. De lehet, hogy az Al-Kaida tudná használni a receptet.

 

3. nap (Hétfő)

Végre repülünk.

Ma is későn világosodott, 7 óra elmúlt és még nem volt fent a nap. Nálunk, Magyarországon, amikor elindultunk az útra már 6 körül világosodott. Nem bántuk, legalább a csapat kipihente magát. Nagy Laci és Farkas Tibi elindultak Olaszországba leadni a bérelt Opelt és elhozni a szervizből a Fordot. Hosszú út állt előttük. Mi pedig kimentünk a menetrendszerinti felszállító busz megállójába. Ezek a kisbuszok 2 Euróért szállítják fel az ernyősöket a starthelyre, ez egy nagyon korrekt ár és naponta 3-szor közlekednek, ha valaki nem röppen el valami oknál fogva, akkor vissza is hozzák a városba, de csak akkor, ha felszereléssel jön.

Sajnos azt nem tudtuk, hogy csak hétvégén jár, de ha nagyobb csoport jelzi előre a sofőrnek 1 nappal, akkor másnap megoldható a felszállítás. Hétfő reggel ugrott ez a lehetőség.

Szerencsére a francia büfés (akiről kiderült, hogy ő is siklóernyőzik), akinek a buszmegállóban volt az üzlete tájékoztatott bennünket a lehetőségekről, sőt 2 csapattársunk befért hozzá és szívesen felvitte a hegyre őket. Mi többiek pedig Anita (Sirius) szervezésének köszönhetően egy német csapattal jutottunk fel a hegyre. Mint kiderült a német srácok között volt, aki beszélt magyarul és évente jönnek a Balatonhoz motoros ernyővel repülni. Még lehet, hogy összefutok velük valamikor és nyomunk egy háromszöget hátimocival.

Felérve a hegyre gyönyörű napos idő fogadott bennünket, közepesen erős, de egyenletes DNy-i szél. Tökéletesnek ígérkezett a repülésre. El is startoltunk sorban, és akiknek sikerült termiket fognia az akár, 1-2 óra hosszat is fenn ragadhatott, de akinek csak egy sima lesiklás fért bele az is kellemes nyárias időben 15-20 percet repülhetett Menton és a tenger felett.

Sajnos volt olyan, aki aznap nem repült, mivel az ernyője ottmaradt Olaszországban a másik kocsiban.

Gyönyörű volt a tengerpart felett elveszíteni a magasságot. Türkiz kék tenger felett és vakító napsütésben lejtőzni Menton utcái magasságában.

Leszállás a kicsit köves parton, vagy ha magasabban siklottunk be, akkor elértük a homokos részét a partnak. Kilebegtetés után nagyon finom homokba állom volt leszállni, de sajnos göngyölni a kövesebb részeken volt jobb, mert akármennyire vigyázott az ember a homok megtalálta az utat a beömlő nyílásokba.

 

Gyors csomagolás után irány újra a starthely. Most Rácz Balázs csapatának kisbuszával mentünk fel egy páran. Nagyon sokan repültek aznap. A startra várni kellett egy kicsit. Már majdnem az esti gyogyiban sikerült elstartolni. Ez már csak egy lecsurgást adott ki, de ez is nagy élmény volt. Sajnos már nem fért bele az időbe, hogy újra felmenjünk a starthelyre. De ezzel a nappal elégedettek voltunk. Végre repültünk és gyönyörű időben tehettük ezt. Este a szálláson e miatt nagyon jó volt a hangulat és készültünk a másnapra.

 

4. nap (Kedd)

Esik a hó a starthelyen!!! HÓóóóóó!

Aztán a leszállóban is óóóóóÓH!!!

 

Hajnalban furcsa zajokra ébredtem, amint magamhoz tértem rájöttem, hogy megjött Laci és Tibi Olaszországból. Kivételesen most kisebb hibáktól eltekintve minden rendben volt a kocsival. Időben leadták a kölcsönzőben az Opelt és az olaszok is megcsinálták az ígért időre a Fordot. Még az aksikat is feltöltötték. Éppen csak, hogy visszaszenderedtünk, már kelni is kellett.

Jó időnek ígérkezett, a meteó kis felhősödést jelzett. Indultunk fel a hegyre, de ahogy egyre fentebb értünk, úgy kúsztak a sötét fellegek a hegyhez egyre közelebb. Mire felértünk és teregettünk volna a műfűre, elkezdett esni a hó, vagyis inkább dara volt, de az jó nagy szemű. A leszállóból azt az infót kaptuk, hogy ott esik az eső. Hát kezdett elszállni minden reményünk, hogy ma repülünk, de akkor beerősödött a szél és elfújta a felhőket. Sajnos annyira beerősödött, hogy repülni sem lehetett.

 

Úgy gondolták, hogy, megint csak erősödni fog, mint 2 napja. A Mátra-Extrémesek úgy döntöttek, hogy lemennek a hegyről és megejtenek egy késői ebédet, mi 3-an Paramániások maradtunk, mert nem akartunk úgy járni, mint 2 napja, hogy lemegyünk, aztán almul a szél és mire felérünk, lemaradunk a repülésről. Számoltunk erre és hidegellátmányt vittünk fel. Ettünk, beszélgettünk és vártuk, hogy alább hagyjon a szél. 15 óra körül csendesedett, szerelés fel és indulás, akkorára mire elkészültünk felértek a többiek is. Ez a nap megint adott egy lecsúszást. Nem sok, de az egész napi várakozás után jól esett. Főleg Nagy Lacinak, mert ő a kormányosi teendői miatt eddig nem repülhetett. Az idő nem volt olyan szép, mint előtte való nap, de nem volt rossz. Sajnos még egy repülés már nem fért bele, de ez nem csak az időjárás vagy az időhiány miatt volt, hanem történt egy nem várt esemény.

A gyengébb idegzetű olvasók hagyják ki a következő sorokat saját érdekükben, mert a leírt események sokkolóak lehetnek. A történet valós eseményen alapul és a szereplők is létező személyek, ezért a nevüket megváltoztattam és a becenevüket használom, de azért, hogy tudjuk kikről van szó odaírom zárójelben, hogy ki a szereplő J. 

Mi páran, akik kitartóak voltak a hegyen az elsők között startoltunk és mivel nem volt termikes az idő egy fél órán belül mindenki lecsorgott a leszállóba, de aztán elindult a második turnus, akik akkor értek fel a hegyre. Mi már javában göngyöltünk a leszállóban és reméltük, hogy még fel tudunk menni egy újabb lesiklásra, amikor kezdtek leszállni a 2. turnus ernyősei. Már mindannyian a parton voltunk közölünk egyedül O3RUSH2 (Dani) volt még fent a levegőben, amikor azt láttuk, hogy Dani egy sikeres behelyezkedés után egy gyönyörű besiklással leszáll a parton, de egy kék ernyő, aminek a kezdő magassága a behelyezkedés elején megegyezett a Daniéval még a tenger felé tart. Mint utólag kiderült a German Paragliding (német siklóernyős) kicsit elnézte a magasságot.

 

Mint említettem a (GP) magassága az O3RUSH2 (Daniéval), (aki szépen le is szállt) megegyezett, csak a német vagy 100 m-re Danitól lemaradva a tenger felett volt és onnan már nem ért be. Julisus Ceasar szavai jutottak eszembe "Veni, Vidi(s), Vici" kicsit elferdítve: Jöttem, láttam, vízre szálltam. 

 

Kriszgold (Krisztián) és Pillangó (Józsi), akik a O3RUSH2 (Dani) leszállását figyelték, már tudták, hogy vízre fog szállni a német. Amikor becsapódott a tengerbe elindultak felé, de a Rácz (Balázs) csapatából Virág (Jácint) és Jani (Jani) hamarabb odaértek. Ők ketten azonban nem boldogultak, Virág (Jácint) ugrott be legelőször, de 2 percnyi megfeszített küzdelem után sikerült annyit elérnie, hogy a német fejét a víz felett tartsa és közelebb vigye a sziklás parthoz. De ereje fogytán volt és Jani váltotta, de a hullámzó tenger többször odacsapta a németet és Janit is a sziklához. Ekkorára már majdnem a teljes csapatunk odaért. A csapat egy része mentőfelszerelés és kötél után szaladgált a parton. A leghasznosabb, amit Gyalogkakukk (Juhász Sanyi) talált egy parton fekvő vastag uszadék nád volt, ami elég hosszú volt, hogy elérjék a vízben lévő ernyőst. Kubicza (Kubicsek Attila) egy gyors sztriptíz után bevetette magát a tengerbe, de az erős hullámzás miatt kénytelen volt a szikláról benyújtani a nádat a vízben hánykolódó németnek. Aki azt megragadva lélegzethez jutott. Sajnos még mindig rajta volt a beülő és az ernyő zsinórjai rátekeredtek a lábára. A tenger pedig a hullámzás miatt folyamatosan húzta vissza a mélység felé az ernyőnél fogva. Ekkorára Pözsó (Zsolti) már bent volt a német mellett (szerencsére, mert a nád ekkor eltört) és próbálta a partra ráncigálni, de ez nehéz volt, úgy, hogy a lába nem érte a tenger fenekét és a hullámok folyamatosan visszahúzták a tenger felé a másik pillanatban meg nekicsapták a sziklának. De erőfeszítései nem voltak hiábavalóak. Kubicza segítségével közelebb sikerült vonszolni a parthoz a magatehetetlen ernyőst. Ott már az egész csapat erejére szükség volt, hogy kivonszoljuk a partra, de a tenger vagy 3-szor majdnem visszaragadta tőlünk. Percekbe telt míg lehámoztuk róla a felszerelést. A lábait gúzsba kötötte az ernyő zsinórzata, de úgy, hogy bele voltak vágódva a húsba a zsinórok. Nem is lehetet volna levágni őket, mert a lábába vágunk. Az ernyőt is próbáltuk megmenteni, de sajnos a kupola nem bírta a több hektoliter vizet, ami a cellákban volt és a partra vonszoláskor több helyen szétszakadt.

10-15 percig tartott a mentés, és a német ernyős már kezdett kihűlni és sokkos állapotba került. Kubicza és Gyalogkakukk ellenőrizték a pulzusát. Meghánytatták és sikerült bevinni a parton egy segítőkész francia házába és a következő perceit a német már a meleg fürdőkádban pancsolva töltötte. De szerintem ezt nem élvezte a tengerben történt lubickolás után. Nem volt túl őszinte a mosolya pancsizás közben.

A nap tanulsága: Ne szállj vízre! De ha mindenképpen lubickolni akarsz a tengerben ezt felszerelés nélkül tedd! Elég egy fürdőruha még januárban is, de a beülő amúgy sem melegít, csak fent tartja a feneked a vízen, ez pedig azt jelenti, hogy a szemeid a tengerfenekét pásztázzák. Ha látod, hogy elkerülhetetlen a vízre szállás, akkor old ki a hevedereid és pár méter magasról csobbanj a vízbe, valószínűleg az ernyőd le fog bukni eléd és nem gabalyodsz bele, de ha rád esne, ne kapálózz, mert csak betekered magad és az egyenlő a fulladásos halállal! A hullámok is rátolhatnak az ernyődre, próbálj minél messzebb kerülni tőle. Ha szerencsésen megúsztad a vízre szállást és az ernyőt is sikerült megmentened, mosd át édesvízzel, mert a sós víz nem használ az ernyődnek és a fenti estből látszik, hogy a pilótának sem!

Megnyugtatásul a német pilóta "dankeschön" köszöni, jól van. Megfigyelés alatt tartották, de másnap este megjelent a szállásunkon némi-nemű ital társaságában és nem győzött hálálkodni a csapatnak és együtt ünnepeltük a második születésnapját. Az ital hatására ledőltek nyelvi korlátok. Minél több ital fogyott annál kevésbé értették egymást a résztvevők. J

 

5. nap (Szerda)

Esőnap.

 

Mára esőt ígért a meteo. Be is jött. Igaz csak kis intenzitású, ami enyhe hőmérséklettel párosult. Úgy döntött a csapat, hogy megnézzük Monacót az utcaszintről is. Fentről a levegőből szép képet mutatott, kíváncsiak voltunk, hogy milyen ez az adóparadicsom közelről.

 

 

A szállásról elindulva hamarosan elértük Monacó belvárosát, vagy ez nem is belváros volt, hanem már maga a Hercegség? Úgy gondoltuk, hogy ezt a kis mini államot hamar bejárjuk keresztül kasul. Na, ebben tévedtünk. A világ második legkisebb állama a Földközi tenger mentén fekszik max. 0,5 km-re türemkedik be a szárazföldbe és 3 km hosszan nyúlik el a tengerparton. Szűk, kacskaringós utcák és dugók jellemzik. Azt hittük, hogy lépten, nyomon a gazdagság szimbólumaiba (Porsche, Ferrari, Bentley) botlunk. Nem volt hiány belőlük, de az utakat inkább a mini kocsik, kis autók és a robogók uralták. Nem kell ezen csodálkozni a fentebb említett közlekedési problémák miatt.

 

Kicsit zsúfoltnak és a lámpák ellenére kaotikusnak tűnt a közlekedés. El is kavarodtunk néha, de így legalább többször szemügyre vehettük a Forma 1-es pályát és áthajthattunk az alagúton.

 

Ha időben odaér valaki, akkor délelőtt megtekinthető a Hercegi Palota. Mi kívülről vettük szemügyre az épületet és az előtte strázsáló kapuőrséget. Szép, tiszta, rendezett környék gyönyörű parkokkal és székesegyházzal, ahol minden uralkodónak márványtáblát állítottak. A Grimaldi család 1297 óta uralkodik Monacóban, jelenleg II. Albert a hercegség feje.

 

De az úti célunk nem a hercegi palota volt, hanem az Óceonográfiai Múzeum. Ennek a múzeumnak a vezetője volt 1957-88 között Jacques-Yves Cousteau tengerkutató. Úgy gondoltuk, hogy a 14 Eurós belépőjegyért bepillantást nyerhetünk a tengerek világába. Nem is ért csalódás bennünket, órákig lehet a több szinten berendezett akváriumok, tengerkutató eszközök, cápa, cet és egyéb tengeri herkentyűk csontvázai között bolyongani.

 

Ha valaki izgalomra vágyott, akkor simogathatott cápát vagy kipróbálhatta a kezdetleges lábbal hajtható tengeralattjárót (ami szerintem egy nagyméretű francia boroshordó volt, csak szerencsére nem tették vízre).

 

Délutánra mire végeztünk a látnivalók egy részével (több mint fél napot érdemes rászánni a múzeumra, annyi a látnivaló), elállt az eső. Így sétáltunk egyet az Óvárosban és bevásároltunk, megnéztük a Jacht Kikötőt (volt olyan jacht, aminek a helikopter ott pihent a platformján). Monacó levegőből a Nizzai reptérről érhető el helikopterrel. A repülések során sokszor láttuk a helikoptereket leszállni Monacóban, reméltük, hogy a pilóták is látnak minket.

Ez a mai esőnap volt, ennek ellenére nem éreztük elpazarolt időnek. Rengeteg szép látnivalóban volt részünk. A napot pedig megkoronázta Krisztián főztje (nagyobb részt itthoni alapanyagokból dolgozott). Nagy Lacinak is jobban ízlett, mint a kínai pálinkaleves.

 

6. nap (Csütörtök)

Nizza.

Megint esik az eső. De most intenzívebben, mint tegnap. Ennek ellenére újra városnézés mellett döntünk, de most Nizza volt a cél. Sajnos, Nizza nem tudta minden szépségét megmutatni az esős időben. De belekóstolhattunk a helyi kávéházak hangulatába és természetesen a forgalomba. Ennek a városnak is gyönyörű szép épületei vannak és ott a tenger a hajókikötővel. Nagyobb részt, séta és vásárlás volt a program. A szálláson pedig a szokásos társasági élet (játékok, beszélgetés) és Krisztián főztje mellett várt még egy program. Kubicsek Attila továbbképzést tartott a csapatnak navigációból és meteorológiából. Hasznos volt és nagyon sok új dolgot tudtunk meg a felhők képződéséről, termikelésről és a METAR táviratok kódolásáról. Biztos, hogy a repüléseink során sok mindent tudunk majd hasznosítani az itt elhangzottakból. Köszönjük, Attilának a képzést és azokat a szép videókat, amiket megnézhettünk az elmúlt évek siklóernyős túráiról a nagyvilágban (Nepál, Brazilia, stb.).

 

7. nap (Péntek)

Csodás lejtőzés felhőalapon.

Mára jó időt mondott a meteo, de a szélirány csak délután lesz jó.

A délelőttöt nem akartuk tétlenül tölteni ezért megnéztük Sanremot, ha már belejöttünk az elmúlt napokon a városnézésbe.

 

Azért választottuk ezt az olasz várost, mert innen hamar vissza tudunk térni, ha a szélirány kedvezőre fordul. Megnéztük a szokásos dolgokat, az Óvárost a szűk sikátoraival, a kikötőt, a történelmi nevezetességeket. Ha Monacóban kicsit kaotikusnak tűnt a közlekedés, akkor itt az olaszoknál ez még inkább megfigyelhető volt.

 

De indulnunk kellett vissza. Rácz Balázséktól azt az infót kaptuk, hogy kezd jó lenni a szélirány DK (ilyen irányú szélben még nem repültünk itt), de erős és felhőben van a hegytető.

A felszerelés el volt készítve (már 3. napja pihentek a zsákokban) és úgy döntöttünk irány a hegy. Ahogy közeledtünk a starthely felé a magasabb részeken ködbe futott a kocsi, aztán lentebb mentünk a szerpentinen és szép napos idő, aztán megint köd.

Kezdtünk aggódni, hogy a felhőalap pont a starthely alatt van, ez megmagyarázta, hogy miért nem látunk kocsikat, amik a hegyre igyekeznek ernyősökkel. A parkolóban sem volt senki. Mindegy, ha már itt vagyunk, felmászunk, azt az 5 perc gyaloglást már megtesszük, aztán lesz, ami lesz. Felérve érdekes kép fogadott. Egy francia ernyős bukkant ki a felhőből, de jó hír a felhőalap a starthely fölött volt vagy 50 m-el és emelkedett. Kezdtünk kigöngyölni.

 

Az első három emberünk Vincze Viktor (Sirius), Nagy Laci és Krisztián indultak és ők még belekóstoltak a felhőbe, de azonnal fülezés és ki is pottyantak belőle, fő a talajlátás, a biztonság.

 

 

A többiek is elstartoltak sorban, én szokás szerint utolsónak maradtam, de így tovább gyönyörködhettem abban a fényjátékban, amit fent a szürke felhők, alatta a fényes ég és legalul a tenger kékje okozott.

 

Nagyon szép látvány volt. Könnyű start után (eddig soha nem volt ilyen kellemes a szél, általában erős volt, amikor repültünk) felszálltam és csatlakoztam a többiekhez, akik akkor már a nyolcasokat nyomták a hegy emelőterében.

 

Becsatlakoztam Viktor és Laci közzé és hármasban lejtőzgettünk. Még egy francia startolt el utánunk, jóval később, de lényegében rajtunk kívül nem volt fent senki. Mi sem gondoltuk, hogy ez az alacsony felhőalap, megszokottól gyengébb szél ilyen pompás repülést ad az napra. A szállás felett köröztem egy jó fél óra múlva, és míg veszítettem a magasságot hallgattam a lent maradt magyar csapatokat, akik az apartmanban beszélgettek rádión (több szobában voltak elszállásolva), hogy menni kellene fel a hegyre, mert a Kubicsekék repülnek.

 

Ők már nem értek fel aznap. Nekünk pedig a kint létünk alatti legjobb repülésben volt részünk. Az idő nem tette lehetővé a termikelést, de 1 órát simán fenn lehettet maradni lejtőzve.

Ez egy szép zárása volt az ott létünknek. Az este is jó hangulatban telt a szokásos programokkal, de most kiegészítve az aznapi repülés kielemzésével, élménybeszámolókkal, videó nézéssel.

Sajnos Nagy Lacinak nem sokszor tehettem fel a kérdést ott létünk alatt: "Hogy tetszett a mai repülés Laci?". De most Laci őszinte örömmel az arcán mondta, hogy szuper volt!!! Elhittük neki, mi is így éreztünk.

Jó tanács a mai napra: Gyönyörű és szép élmény beszállni a felhőbe és benne repülni, de ne tedd, mert azon veszed észre magad, hogy tandemben repülsz, mert valaki az öledbe ült.

 

8. nap (Szombat)

Hazaindulás.

Elérkezett a hazaindulás napja. Reggel átadtuk a szobákat és az ernyőket bepakoltuk a buszba, de az úti holmit a társalgóban összepakoltuk és otthagytuk (Rácz Balázsék csak délután költöztek ki és ők vigyáztak rá). Előző este a meteo azt mutatta, hogy kis felhősödés mellett, jó szél várható mára. A csapat úgy döntött, hogy maradunk és repülünk, ha lehet. De az égiek szokás szerint keresztülhúzták számításainkat. Úgy terveztük Mentonba teszünk egy kis kirándulást, onnan hamar felérünk a hegyre, ha repülésre alkalmas lesz az idő.

 

Bementünk Mentonba a belvárosba és a szokásos nézelődés kezdetét vette. A hazaútra felkészülésként megtankoltunk és fújtattunk a gumikba, vagyis csak fujtattunk volna, ha az egyik szelep meg nem adja magát. A következő 2 órás programunk ennek a hibának az elhárításával telt. Voltunk olyan gumis műhelyben, ahol nem volt emelőjük. Nekünk volt, de úgy sem akarták megcsinálni. Végül is találtunk egy helyet ahol korrektül megjavították.

 

Ezután rohanás vissza és irány a hegy. De alig, hogy elindultunk elkezdett esni az eső.

Rácz Balázséktól az, az infó jött, hogy ők egész délelőtt kint álltak a starthelyen és a jégeső elverte őket. Ebből már nem lesz repülés. Irány a szállás, beraktuk a többi cuccot a kocsiba, elbúcsúztunk Balázséktól és Kubicsek Attiláéktól és indultunk volna, amikor megérkeztek Atáék (Bereznay Attila MSE). Érdeklődtek milyen volt a héten az idő és a repülések. Átadtuk a fontos infókat, szép időt és jó leszállást kívántunk nekik és 14 óra körül elindultunk haza.

A haza úton viszonylag sokszor kellett megállni a kocsival, szerencsére csak kisebb hibák voltak (néha több füst volt az utastérben, mint kívül a kipufogónál), de ahogy egyre közelebb értünk, úgy kellett megküzdenünk az ónos esővel. A szerb határon a kamionforgalmat le is zárták. Az első magyar pihenőben ahol megálltunk a csapat jégtáncból edzést tartott a szocsi téli olimpiára. Farkas Tibi pontozással megnyerte a jégtáncversenyt és a bakancstalpon szánkózás világcsúcsát is megdöntötte. Szerencsére az utakat sózták. Róttuk a kilométereket és közben az elmúlt egy hét élményeiről beszélgettünk és terveztük a következő siklóernyős túrát Tenerifére.  A beszállási sorrendnek megfelelően kiraktuk a csapattársakat és hajnal 6 órakor már mindenki szerencsésen megérkezett és mehetett aludni.

A nehézségek ellenére egy jó utat tudhattunk magunk mögött. Sajnos nem sikerült megrepülni 6 napot, de szépeket repültünk, csodálatos időben és helyen. Jól mondták, akik azt tanácsolták, hogy egyszer minden ernyősnek ki kell próbálni a repülést Monacóban.

 

Ti se hagyjátok ki, ha lehetőségetek van rá, és ami nagyon fontos, ha sikerül egy olyan csapattal kimennetek, mint nekem, akkor jól fogtok szórakozni és kellemesen eltölteni az időt, még ha akadnak is problémák, amiket meg kell oldani! Ez egy csapatépítő tréningnek is megfelelt, de rengeteg pluszt adott hozzá a repülés. De ezt nektek, ernyősöknek nem kell mondanom, aki pedig még nem kóstolt bele ebbe a sportba annak hiába is mondom, ők csak irigykedve figyelhetik lentről a szép színes szárnyainkat vagy beiratkoznak egy tanfolyamra és csatlakoznak hozzánk. Ezeknek a leendő sporttársaknak üzenem, hogy a repülés rengeteg kellemes élménnyel ajándékoz meg benneteket és megváltoztatja az életeteket.

 

 

Köszönöm a csapattagoknak, hogy kint lehettem velük:

 

Kubicsek Attila "Kubicza" Oktató (Sirius)

Farkas Tibor Oktató (Mátra Extrém)

Nagy László (Mátra Extrém) Gradient

Fekete Dániel (Mátra Extrém) Ozone Rush 2.

Kovács Krisztián "KriszGold" (Mátra Extrém) Skywalk Tequila 3.

Pelyhe József "Pillangó" (Mátra Extrém) Nova

Pásztori Zsolt "Pözsó" (Paramánia) Independence Dragon

Juhász Sándor "Gyalogkakukk" (Paramánia) Nova

Gabányi Béla (Paramánia) Swing Astral 626

 

Az expedíció történéseit lejegyezte Gabányi Béla,

Fotók: Nagy László, Kovács Krisztián, Pásztori Zsolt, Gabányi Béla.

Az írás Gabányi Béla engedélyével került fel a honlapunkra, az eredeti írás, fotókkal, itt olvasható.