A hetedik magasstartom - Mentőernyőnyitás, Lijak
A hetedik magasstartom
Írta: Nagy László
2011. Október 29. Lijak
Nagyon kezdő tanfolyamos vagyok, a héten írtam az A vizsgát, ez lesz a hetedik magasstartom.
Délelőtt már egyszer lecsúsztam a hegyről és emiatt nagyon fel vagyok dobódva. Fél egy körül jár, a mai napi második startomra készülődök, de nagyon sokan lettek. Folyamatosan startolnak, folyamatosan érkeznek a starthelyre. Nagy a tolongás, van feszült pillanat bőven az elemi szabályokat felrúgók miatt.
Lemegyek a starthely szélére az oktatómhoz:
- Nem startolok még, nem érzem magam biztonságban. Nekem
nem sürgős meghalnom - mondom neki.
- Helyes döntés, akkor várj még. - válaszol.
Amíg várok, becsatolom a beülőt, próbálgatom a mentőernyőt. Hogyan kell a kezem végighúzni, hogy biztosan beleakadjon, ne is kelljen oda néznem.
Délután négy körül, több mint három óra várakozás után
úgy döntök, most már indulhatok. Jóval kevesebben vannak a levegőben és a leszálló
körül is. Addig tipródok, míg teregetés közben rálépek a mentőernyő
fogantyújára. Kihúzódik a műanyag szál.
Szólok az oktatómnak.
- Imi, megnéznéd?
Rendbe is rakjuk, 1 perc se telik bele.
Elstartolok, egyből balra, a hegy mellett, ahogy irányítanak rádión. Néha meg-megemel, de már nem él az idő. Nagyon nem is bánom, sokat kell még tanulnom, nem érzem még a dimenziót. Kifordulok és megindulok a leszálló felé. Nyolcasozok, tanulom az ernyőt, a testsúllyal való kormányzást, próbálgatom a fordulást és élvezem minden pillanatát.
Lassan közeledem a leszállóhoz, kicsit erős keleti szél fúj odalent, déli irányból a vezetékek fölött kell megközelítenem. Körbenézek magam alatt, hátrafelé. Sehol senki. - Jó, most fordulj 90 fokot jobbra. De figyelj az előtted levőre, mert nagyon furcsákat csinál. - szólnak lentről. Nézek előre, előttem vagy 50-80m-re, pont szemben, vagy 30-40m-rel magasabban, mint én, jön valaki. Húz egy spirált pont a leszálló felett, de egy kör után abbahagyta.
Most már alacsonyabban van, de még mindig felém jön, velem párhuzamosan, jóval felettem. Felnézek rá, kiabálok, fütyülök, hogy vegyen észre. El is megy felettem-mellettem jobbról, és ekkor húz még egy spirált. Pont felnézek, és látom, hogy hátulról a kupolámba rongyol hihetetlen sebességgel. Lehetek vagy 60m magasan.
Meglódul minden, azt se tudom, hogy hol vagyok. Azonnal nyúlok a mentőernyőért, dobom. (Az Ozone ernyőm jobb felének közepéből egy majd 2m-es darabot totálisan kiszakított, el is vitte a lábán - de ezt én nem láttam.)
A rádióból is kiabálnak:
- MENTŐERNYÓ, MENTŐERNYŐ!
Üvöltve káromkodok és zúgok lefelé. Itt fogok
szétkenődni.
Azt írja a könyv: főernyőt begyűjteni, ha lehet. El is
kezdem a baloldalt behúzni, de még mindig üvöltenek a rádióból:
- MENTŐERNYÓ, MENTŐERNYŐ!
De hát már kidobtam...
Oldalra nézek, és látom, az ernyő velem egy sebességgel,
mellettem zuhan a hevedereinek végén és még nem nyílt ki. Reflexszerűen odanyúlok és rántok rajta egy embereset. Látom,
hogy lobban, de nem nagyon érzem, hogy annyira megrántana.
Nézek lefelé, már itt is a föld. Ez kemény lesz.
Nyújtott láb, kissé rogyasztva...
Bang.
Körülnézek. Csend van. Nem hallottam reccsenést. Ez jó. Nem vérzek. Ez még jobb.
Beleszólok a rádióba:
- Megvagyok, minden rendben.
Fekszek a füvön. A jobb bokám körül egyre erősebb a
fájdalom. Még nem merem levenni a bakancsot. Erőt veszek magamon, kifűzöm. Dagadt, mozgatásra fáj.
De már itt is vannak a többiek. Lehettek vagy 200m-re tőlem, de pillanatok alatt ideértek. Előkerült az olasz pilóta is, aki belém szállt. Rám borulva sír, mint egy gyerek. Vigasztalom, nincs nagy baj. A leszállóban a többiek az 1-2 emeletes házak miatt nem látták, hogy kinyílt az ernyőm. Tehát 15m-nél alacsonyabban voltam, amikor belobbant... A GPS 18m/s legnagyobb sebességet mutatott, sajnos a track log nem volt bekapcsolva.
Ez volt a hetedik magasstartom rövid története. Egy peremtöréssel a lábszárcsontomon megúsztam.
Azóta egyre bizonytalanabb vagyok benne, hogy előbb belobbantottam
a mentőernyőt, és utána kezdtem begyűjteni a kupolát, vagy fordítva.
Nem tudom, de azt már tudom, hogy 60m magasról nagyon
gyorsan leér az ember.
- 6427 reads