Ünnepi minikötelék
Ünnepi minikötelék
104 éve, 1903. dec. 17-én
szállt föl először motoros repülőgép. A Wright testvérek közül (pénzfeldobásos alapon) Orville ült a gépben, és 12 másodpercet repült. (Egyébként a sorsolás nem neki, hanem Wilburnak kedvezett, de ő pár méter siklás után a földnek ütközött és megsérült a gép. Ez pár nappal korábban volt. Így következett - a gép kijavítása után - Orville.
1904-ben már sikerült egy
kört is repülniük, 1905-ben, szeptember 26-án 19 km-t, október 4-én 38 km-t, október 5-én 45 km-t repültek (38 perc alatt).
A nemzetközi repüléstörténet ezt a dátumot tartja a (motoros) repülés születésnapjának.
Az ünnepnapokat, ha tehetjük, kötelékrepüléssel szoktuk emlékezetessé tenni. Most az időjárás egy kicsit beleszólt, taknyos-borongós maradt az idő, de azért repülhető volt. A december az december...
Nem sok néző volt jelen (3 fő), de a nézők létszáma még így is kevéssel meghaladta a kötelékrepülésben részt vevők számát. Úgy is mondhatnánk, hogy ha szerencsétlen módon egyel kevesebb pilóta jelent volna meg, akkor nem lett volna lehetőség a kötelék megrepülésére, ugyanis ahhoz minimum két fő kell.
De, mint tudjuk a repülésben, a MI LETT VOLNA HA nem figyelembe vehető tényező, tehát a köteléket sikeresen végre tudta hajtani a Tóvári Zoli - Szabó Péter páros. Azt, hogy mi volt a felhőkre írva (amelyek között repültek), valószínűleg a legtöbben tudjátok (csak a szokásos). Aki mégsem tudja, magánban elmondjuk neki :-)
- 4239 reads