Hátimotorral a Mátra felett

A 2004. év augusztusát egy szép, Mátra feletti repüléssel búcsúztattuk. A szokásos trióban repültünk, vagyis az Öcsém Szabó Tamás, a barátunk Kiszel István és jómagam Szabó Péter. Pisti autójával és utánfutójával indultunk Gödöllőről Gyöngyösre, pontosabban a Pipishegyi repülőtérre. Onnan terveztük a felszállást. Volt már közös akciónk ezen a repülőtéren, ugyanis 1996-ban és 1997-ben is, május elsején itt ugrottunk bemutatót. Mindkét alkalommal Tomival ugrottam fogott párost, amit 1997-ben Kiszel Pisti kamerázott is. A vidék amúgy sem ismeretlen, hiszen itt van nem messze a Sárhegy és a Kékesi starthely is, a környéken már elég sokat repültem gyalogossal. Egyszer vitorlázórepülővel is repültem egyet erről a reptérről.

De térjünk vissza a jelenbe. Délután értünk oda, a reptéren most is vitorlázó üzem folyt. Egy Góbéval repülték az iskolaköröket, de egyet-egyet tekertek is közben. A felhőkép nagyon szép volt, magasan láttunk komolyabb vitorlázó gépet is, az Dunakesziről jöhetett, és fent volt vagy 2000 méteren. A Sárhegyen siklóernyősök repültek, a K-DK-ies szélben időnként kiemelkedtek egy kicsit, de komolyabb magasságot nem tudtak nyerni. Egy kukacbombázó AN-2-es szállt fel épp a reptérről, amikor megérkeztünk. Megkerestük a repülésvezetőt, és egyeztettünk vele a szándékainkról. Nem ma kezdte a repülést az úr. Nagyon készségesen fogadott minket, bár kicsit nehezen tudtuk megmagyarázni Neki, hogy mit is szeretnénk. Először azt hitte, hogy vitorlázóval szeretnénk repülni, mondta, is hogy 2000 Ft egy tízperces iskolakör. Ok. Köszönjük szépen, de nekünk van saját repülőnk, csak a placcot szeretnénk igénybe venni egy rövid ideig. Ja, akkor jó, menjünk nyugodtan.

Kerestünk a reptér északi végében egy megfelelő területet és kipakoltunk. Nem is nagyon vártunk, fél 5 után nem sokkal, gyorsan fel is szálltam. A felszállás után alacsonyan áthúztam egy a reptér szélétől nem messze, a bokrok között ruhátlanul napozgató párocska felett. Biztosan váratlanul érte őket az ?égi áldás", de hát úgy kell nekik, ha szélirányba bújnak el. Utánam Pisti, majd hamarosan Tomi is felszálltak. Ez a reptér egy fennsíkon van, a két oldalán erősen lejt a talaj lefelé. Én rögtön a reptér város felőli oldalán lévő domboldalra helyezkedtem, ott vártam a többiek felszállását, mivel azt az oldalt sütötte a nap, és az előbb ott tekert a Góbé is. Volt is emelésem szépen, mire Öcsém felszállt, én már 450 méter felett voltam.
Miután ők is felszálltak, elindultunk a megbeszélt útvonalon Abasár és Markaz mellett, Kisnána felé. Jobbra a visontai erőmű hűtőtornyai a mindig felettük álló felhővel, majd a markazi tó. A Mátra lefutó lábait kellemesen sütötte a nap, szabályos közönként sorakoztak a kumuluszok a hegy lába felett. Nem tudtam ellenállni nekik. Tudtam, hogy a többiek nem kimondottan örülnek ennek, hiszen én voltam a vezető, és ha leállok tekerni, Ők pillanatok alatt alám szaladnak. Ők annyira nem szeretnek termikelni. A termikek olyan nyugodtak, simák voltak, hogy egyszerűen nem bírtam otthagyni a kettes emeléseket. Hamarosan 600 méteren voltam (a Pipishegyi reptér szintjéhez képest) majd 800-on. A tiszta levegőben szépen látszott Eger, és Bélapátfalva is. Ismét elcsodálkoztam (mint már oly sokszor), hogy milyen kicsi is ez az ország.

A felhőalap még feljebb volt, de nem akartam a többiek türelmével játszani, és az idő is szorított minket egy kicsit. Bár jól haladtunk, - több mint 40 km/h-ás sebességgel -, gyanítottam, hogy hazafelé még megihatjuk ennek a levét.
Mivel én elég magasra kerültem, egyenesen Sirok felé vettem az irányt, folyamatosan süllyedve a Mátra felett. Süllyedtem, mert Siroknál már lent akartam lenni, hogy közelről láthassam azt a gyönyörű völgyet és a falu után a várat.

Itt már nem is voltak termikek, szépen egyenletesen haladtam a nyugodt levegőben. Tomi és Pisti jóval lejjebb, olyan 400 méter körül jöttek, és kicsit nagyobb ívet is repültek, hogy ne kelljen nagy, összefüggő erdő felett repülniük. Sirok felett, a vár előtt bevártam Őket. Már együtt repültünk a várhoz, ahol csináltunk pár kört a vár körül. Vasárnap lévén jó pár kiránduló volt a vár tetején is, és voltak, akik épp másztak felfelé. A vár napos oldalán nagy fecskecsapat lejtőzött, már messziről jelezve a feláramlás helyét. A vár körül kicsit dobálós volt a levegő, a szél és a termikek miatt.

Pár kör tettem és mentem is tovább a völgyben Bükkszék felé. Tomiék még körözgettek ott egy kicsit, majd kissé lemaradva Ők is elindultak utánam. Egyenesen Bükkszék felé repültünk, hamar oda is értünk. A strand felett tettem néhány kört, ezzel ismét bevártam a csapatot. Már hazafelé készülődtek az emberek a strandról, nem voltak olyan nagyon sokan, hiszen már délután 6 órához közeledtünk.

Bükkszékről továbbrepültünk Fedémes felé. Ez sem egy nagy távolság, talán 5 kilométer lehet, és már hamarosan láttam, hogy ott, Fedémes határában valami repülési tevékenység zajlik. Ez nem ért váratlanul, mert tudtam, hogy Gergelics Laci lakik ott és a környező kisdombokon oktat (igaz, hogy már Zsédely Lászlónak hívják, de azt hiszem, hogy nekem Ő már csak Gergelics Laci marad). Először egy motoros ernyőt láttunk meg a levegőben, valami nagy kék kupolát, és láttam, hogy a dombtetőn autók parkolnak, emberek mászkálnak, és megy a kisdombozás is. Odaérve lecsaptunk rájuk, köröztünk néhányat, eltöltöttünk vagy 5 percet. A motorossal Farkas Tibi utasozott. Ezek szerint ez az Ő csapata lehetett.

Gyorsan elindultunk vissza, mert még hosszú út állt előttünk, és a szél is szembe fújt hazafelé, sőt, még köztünk és a reptér között várt ránk a Mátra is. Pár méteren, talajközelben repültünk, egyenesen visszafelé. Az járt a fejemben, hogy a Mátrát még valahogyan le kell küzdenünk. Nagy dilemmában voltam, ugyanis eredetileg azt terveztem, hogy Sirok völgyében, talajközelben megkerüljük a Mátra végét, és a déli oldalon repülünk haza, de már láttam, hogy egy ekkora kerülővel biztosan nem érünk vissza normális időben. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk toronyiránt átütni a Mátra vonulatát. Igazság szerint, ha lett volna elég időnk, szerettem volna átrepülni Kékestető felett is, de erre most már gondolni sem lehetett, örülhettünk, ha egyáltalán napnyugtáig visszaérünk a reptérre. Egyébként, egyszer régebben, repültem át a Kékestető felett gyalogossal úgy, hogy köztem és hegytető között 1000 méter magasságkülönbség volt. Akkor Kartalról indultam és Egerbe repültem. Középtájon repültem be a Mátra gerince fölé, elég alacsonyan, majd ott jól kitekertem, és egy fejlett felhőúton haladtam tovább, szinte tekerés nélkül, iszonyú magasan. Alattam, lent a mélyben vitorlázók bóklásztak...
Recsk mellett elhagytuk a szégyenletes emlékű kőbányát és fogolytábort, ahol a ?rendszer" ellenségeit dolgoztatták, és gyötörték. Itt ma egy emlékhely van. A fogolytábor néhány barakkját az eredeti helyükön rekonstruálták, és azokban az akkori körülmények tekinthetőek meg, valamint egy kiállítás.

Fentről persze ez a völgy is majdnem ugyanolyan, mint a többi, csak a kőbánya vonzza magára a repülő tekintetét. Tovább haladva berepültünk az Ilona völgybe. Ez is ismerős környék számomra, hiszen itt van a családnak egy kis nyaralója, és minden hegyet megmásztunk már a környéken a feleségemmel, így ismerem a vidéket. Láttam a Vörösvár nevű hegyet a völgy elején, aminek néhány éve leégett az oldala, és így lekopaszodva startolhatóvá vált. 120 méter a szintkülönbség, igen meredek, és közvetlenül a hegy lába alatt halad az Ilona völgyben az út. Az út túloldalán füves mezők kínálnak tökéletes leszállóhelyeket. Szóval az erdőtűz után nem sokkal, 2001.12.31-én repültünk innen először Edinával. Miután itt, a Vörösvár hegy tetején szilvesztereztünk, a 2002. évet is repüléssel kezdtük. Az év első napjaiban a siroki várból repültünk, és ismét innen a Vörösvárról...

Az Ilona völgy gerincvonulatát szépen sütötte a lefelé tendáló napocska, és a gyenge termikus feláramlás rásegített az emelkedésünkre. Erre igencsak szükségünk is volt, mert elég nagyot kellett emelkednünk. A szél szembe fújt, alig haladtam 20 km/h-val, de szerencsére a magassággal nem erősödött a szél ereje. Az Ilona völgy napsütötte oldala felett repültem, merőlegesen a Mátra gerincére, befelé. Itt a völgyben több nagy füves mező is van, tehát ha valami gond miatt állómotoros kényszerleszállást kellett volna végeznem, az útvonal bármely pontjáról kényelmesen visszacsúszhattam volna hátszélben a mezőkhöz, leszállni.

Erre szerencsére nem került sor, 600 méteres magasságba emelkedtem és átrepültem a hegy túloldalára. Itt már folyamatos süllyedéssel haladtam, és tudtam, hogy most már szépen vissza fogunk érni a reptérre, negyed órával napnyugta előtt. Az utolsó szakaszon még valahogy hátszelünk is lett (talán folyt le a hegyről a lehűlt levegő). A reptérről két motoros sárkányt láttunk felszállni, integettünk egymásnak, amikor elmentek mellettünk. A reptér körül bohóckodtak. A reptérre visszaérve még dagonyáztam egy kicsit a környéken, Pisti elrepült Gyöngyös irányába, ránézett a Sárhegyre, majd ő is visszajött. Tomi hamarabb leszállt, szép fotókat készített rólam, amint a lemenő nap által megfestett nyugati égbolt előtt repülök. Végül napnyugta előtt nem sokkal, 2 óra 53 perc repülés után szálltam le. Az összesített magasságnyerésem 3899 méter lett. A lenyugvó nap már csak egyetlen egy felhőt világíthatott meg, a szokásos kumót a hűtőtornyok felett.