Hármas tandemrepülés

A csákvári és kunmadarasi volt orosz katonai repülőterek siklóernyős csörlésre különösen alkalmasak. Mindig jó csapat gyűlik össze, és ha jó az idő, annyit repülünk, amennyit nem szégyellünk. A hosszú beton kifutópálya miatt nagy magasságot tudunk elérni, a mellékpályák pedig csökkentik a szélirány változása miatti kiszolgáltatottságunkat. Az ideális körülmények következtében elérhető nagy magasság megmozgatja amúgy is élénk fantáziánkat. Ezért van az, hogy ez a két repülőtér már több egyedülálló kísérletnek volt tanúja

Az első hármas tandem: 1999. szeptember 19.

Kicsit élénk volt aznap a szél, tandemrepülésre különösen alkalmas. A hármas tandemet már régóta tervezgettük, tökéletesre fejlesztettük a hozzá szükséges eszközöket, csak az ideális körülményekre vártunk. Itt adva volt végre a hosszú csörlős pálya, az élénk szél, a profi csörlő profi csörlőkezelővel (Fiel László), az elvetemült tandempilóta (Szabó Péter), két mindenre elszánt, kis súlyú utas (első utas: Tarcsai Zsuzsa (48 kg pilótasúly, 55 kg startsúly), alsó utas: Szabóné Koleszár Edina (47 kg pilótasúly, 60 kg startsúly).

A 2 db 3 méteres teherernyő bekötőkötelet mindig magunkkal visszük, amikor lógatós tandemre van esély. Ennek felszerelését és a megszokottnál jóval alaposabb megbeszélést leszámítva az előkészületek teljesen megegyeznek egy hagyományos csörlős tandemstart előkészületeivel. A lógatós tandemhez szükséges felszerelést már régóta tökéletesre fejlesztettük és többször kipróbáltuk, a tandemernyőt pedig a felső súlyhatár alatt terheltük, ezért tulajdonképpen semmi különös körülménnyel nem kellett számolnunk.

A start simábban ment, mint gondoltuk. Laci finoman elemelt minket, ennek ellenére erősen lengtem, ami a repülést viszont egyáltalán nem zavarta. Péter a lábával aztán stabilizálta a bekötőkötelet. Egyenletesen, 1-1,5 m/s-mal emelkedtünk.

Érdekes érzés volt. 200 méter fölé emelkedtünk, a csörlő nagyon jól bírta. Leoldás után 2,5 m/s-mal süllyedtünk. Leszállásnál Péter előbb rám lebegtetett, majd egy második lebegtetéssel finoman letette magát is Zsuzsával.

Tudtuk, hogy ezt a kalandot meg fogjuk még ismételni.

A második és a harmadik: 1999. október 3.

Erre Kunmadarason, egy oktatói tábor második napján kerítettünk sort.
Pilóta: Szabó Péter, első utas: Kovács Gábor, alsó utas: Szabóné Koleszár Edina; ernyő: Kovács Gabi sokat látott Edel Galaxy tandemernyője (a felső határon terheltük); a csörlőkezelő pedig Bíró Bálint volt.

Startnál az erős szélben hármunknak háromfelé kellett szaladnunk, de végül egész könnyedén elemelkedtünk. Jó érzés volt, hogy tökéletesen együtt tudtunk működni; minden mozdulat precíz volt és rutinszerű.

Látványos fotók és videofelvétel is készült a hatlábú szörnyetegről. A kötél az első pillanattól kezdve üzent, hogy túl van terhelve, aztán megadta magát. Ez nem volt törvényszerű, de a csörlő apró műszaki hibája rásegített. 40 méteren szakadtunk le. Arra elég volt ez a magasság, hogy biztonságosan stabilizálódhasson a rendszer. Péter nagyot tépett a fékbe, az ernyő igényelte az erősebb kormánymozdulatokat. Jó egy métert előre lendültem, aztán hátra, aztán előre, aztán stabilizálódtam végre, a föntiek aggódó tekintetének kíséretében.

Aztán már lent is voltunk. A földetérés nagyon sima volt, a kupola leomlasztásakor a szél miatt megint szükség volt az együttműködésre.

Nagy kaland volt. Rögtön újra meg is kíséreltük, az elsővel teljesen azonos módon, annyi különbséggel, hogy jóval magasabban szakadtunk le...