Siklóernyős családi nyaralás Horvátországban
(és tanulságai)

(2006 Július 17-27)

Már télen elhatároztuk, hogy 2006-ban összekötjük a ?kellemest a hasznossal" és tengerparti családi, baráti nyaralásunkat megfűszerezzük egy kis siklóernyőzéssel. Ez akkor még jó ötletnek tűnt, de menet közben azért akadtak konfliktusok, melyeket több-kevesebb sikerrel tudtunk megoldani. Kiinduló alapul Kecskeméti Sanyiék előző évi nyaralását vettük. Opatija után 8 km-re Medveja helység tengerparti kempingjében vertük fel sátrainkat, a Pákozdy, Péter, Kecskeméti család és mi ketten párommal. A nemek aránya túlsúlyosan a szebbik nem felé hajlott 9:4 arányban, ami itt megegyezett a nem repülő és a megszállott repülők arányával (az első tanulság : ha magára hagysz kilenc hölgyet minden második nap délután, akkor olyan helyen verj tábort, ahol nem kell 5 km-t gyalogolni az első fagyizóért, mert viselheted majd következményeit). Így utólag annak tudatában, hogy tudtuk, repülésünk nagyobbik része Tribaljban fog történni, szerencsésebb lett volna Crikvenyica-ban sátrazni, ahol amíg a megszállott férfiak repülnek, a hölgyek egy mediterrán, nyüzsgő város forgatagában kapcsolódhatnak ki (persze akkor olyan felejthetetlen élményekkel lettünk volna szegényebbek, mint az esti strandra szállás)...

Az első repülős nap

A kemping az Ucska hegy (Vojak, 1396 m) alatt fekszik egy szűk kis völgyben. Maga a Vojak nem egy ideális repülő hely, de a lehetőség, ami adódott előttünk a helyi erőnek, ?Wolfi"-nak köszönhetően, már az első este felcsigázott bennünket. Hajni ugyanis azt állította este hétkor, hogy az imént láttak egy siklóernyőst a kemping felett alig 200 méter magasan. Sanyi utána is járt a dolognak, és kiderült, ?Wolfi" majdnem minden este felmegy a hegyre, lecsúszik a strandra, iszik egy kávét, összecsomagol és hazamegy.

Ez a tény már adta is másnapi programot: a délelőtti fürdőzés, ebéd, szieszta után indultunk fel a Vojakra. A légvonalban max. 5 km-re felettünk magasodó csúcshoz egy 35 kilométeres szerpentinen jutottunk fel. Mielőtt felmentünk, jó pilótához méltóan megnéztük a leszállót (ahova nem is szálltunk le egyszer sem).

Mielőtt felmentünk, jó pilótához méltóan megnéztük a leszállót...

Csörtettünk fel a gerincen a starthelyre...

Aztán irány a csúcs, és lázasan kapkodtuk ki a cuccot a kocsiból, csörtettünk fel a gerincen a starthelyre. Sanyi, mint rutinos öreg róka kalauzolt bennünket, ő már repült innen is. Megmutatta, hova lehet visszaszállni (hát nem egy leányálom). A starthely sem az, mi csak ?az egyszer rontható start" helyének becéztük, mert aki itt ront, az több okból kifolyólag sem valószínű, hogy aznap még egyszer megpróbálja, vagy rosszabb esetben meg tudja próbálni még egyszer.

Az ?egyszer rontható start" helye

A szakértés után segítettünk Sanyinak teríteni. A siklóernyőzés tapasztalatait alátámasztva, amíg készülődtünk, sorban jöttek a befúvások, amint startra készen álltunk, megszűnt minden légmozgás. Itt viszont nincs arra mód, hogy az ember hátra lépve felhúzza a kupolát, mivel egy talpalatnyi helyen áll, alatta meredek, füves sziklafal. Vagy feljön a kupola úgy, hogy a pilóta helyben áll, vagy nincs start. Azért ?szerencsés gyerek" ez a Sanyi, ahányszor az elmúlt egy évben elmentünk hegyre, ha másnak nem is, neki mindig sikerült elstartolni, és repülni valamennyit (egy-két kivételtől eltekintve).

Most is ez történt, jött egy befúvás (a napi utolsó), ezt kihasználta, és már emelkedett is. Rádión közvetítette az emelés nagyságát: 3, 4.5, 6, 6.9 és már el is érte a plafont, ami itt starthely+300 m. Anélkül, hogy megtudta volna a max. emelést, kénytelen volt kiszállni belőle, hogy a szabályokat betartsa. Nekünk se kellett más, öltöztünk be a starthoz. Géza szó szerint a rövidebbet húzta az előzetes ?ki legyen ma a felszállító" versenyen, ezért Pali meg én terítettünk a nem éppen ideális starthelyen. Közben Sanyi fenn élvezkedett, - kicsit darabos - mondta, - de nyugodtan mehetünk utána -, és elindult kifelé termiket keresni. Mi mentünk is volna utána, de a sors nem úgy akarta. A 38 fok melegben beöltözve kb. 40 percet vártunk egy legalább akkora befúvásra, ami megemeli az ernyőt, de az nem jött. Közben Géza fenn a gerincen incselkedett velünk szalagot tartva a kezében, azt állítva, a tenger felől erősödik a szél, azaz a túloldalról fúj. Öt méteren belül a két szalag egymás felé állt. A mi napsütötte oldalunkon hömpölygött fel a meleg levegő (csak annyira persze, hogy a szalagot vízszintesen tartsa). A gerincen meg a tenger felől ?erősködött" a légmozgás, de ott se elég meggyőzően.

Közben Sanyi is besüllyedt, és egészen távol próbált tekerni valami gyenge termiket. Elszomorodva, de bízva a tengerpart felőli szél erősödésében átköltöztünk a másik oldalra. Közben Megjött Wolfi is, és kiterített a mi helyünkre nagy megdöbbenésünkre. Mondtuk, nulla a szél, de neki is kellett 30 perc, amíg meggyőződött róla. Géza felhozta Sanyit, aki már megrepülte az aznapi 1 óráját, és lélekben már a tengerparti leszállásra koncentráltunk. Persze átadtuk a festés lehetőségét Wolfinak, aki próbált is elstartolni párszor. Ez a hely sem éppen ideális, ha az ember kiterítette az ernyőt, éppen egy letörés szélén áll. Ami igaz, nem olyan meredek, mint a másik oldal, de nem egyszerű innen se a start, ha nem elég erős a szél. Most még határeset volt, mindig visszaesett a kupola.
Érdekesen csinálja a startot is, külön kézben fogva húzza fel az ?A" hevedert, és nem fékkel, hanem a hevederekkel korrigálja a kupola mozdulatait (nem egyszerű, én maradok a jó bevált ?A" hevederek egy kézben, fékek másik kézben módszernél). Volt úgy, hogy felálltunk a gerinc 2 méteres szikláira, és négyen tartottuk az ernyőt, így Wolfi előrébb tudott jönni. Itt viszont szerintem a kilátó okozta turbulencia miatt csavargatta az ernyőt a szél, és ezért nem sikerült elstartolni.

Végül elhúzódtunk a kilátó mellől, és a szél is jó lett, sikerült a kupolát felhúzni, és elstartolnia. Hatalmas üdvrivalgással köszönte meg a segítséget, és már ?szárnyalt" is a megérdemelt kávét meginni.
Mivel Pali már startra kész volt, húzta is fel az ernyőjét ,hogy megy utána, de közben a szél beerősödött, és a turbulencia őt is megtréfálta egyszer-kétszer. Volt egy rész a starthely alatti törpefenyők között, ahol át lehetett siklani start után a ?fenyőhiányt" kihasználva, de ez közel volt a kilátóhoz, turbulenciához. Arrébb mentünk, Pali felhúzta az ernyőt, és oldalazva próbált oda jutni. Egy pillanattal később startolt, mint kellett volna, éppen csillapodott a szél, az ernyőnek nem volt még sebessége, ő meg beleugrott a beülőbe. Be is esett a fenyők közé vagy húsz méterre tőlünk. A starthely alatt sűrű törpefenyő erdő volt, már ?rohantunk" is, de szerencsére jött a ?rendben vagyok", nagy megkönnyebbülésünkre. Nem volt egyszerű lejutni ágról ágra lépkedve. Ha elvétette az ember, becsúszott a ?dzsungelbe", és megint mászhatott fel. Szerencsére négyen gyorsan kiszabadítottuk az ernyőt, aminek semmi baja sem történt, és Pali is egy karcolás nélkül úszta meg. Ellenőriztük az ernyőt, zsinórzatot, Pali megkupolázta, és hogy ne maradjon benne trauma, el is startolt. Sima start volt, szépen kiemelkedett, és nemsokára a mi szemszögünkből kb. 500 m magasan ki is jutott a tenger fölé. Nem nagyon veszített a magasságából, viszont a gerinc beárnyékolta a tenger felőli oldalt, a szürkületben leromlottak a látási viszonyok, és mi is alig láttuk őt. Ekkor kellett mérlegelnünk: le tudunk-e csúszni mind a hárman biztonságosan, - tudva, hogy van egy nagyfeszültségű vezeték a völgy közepén keresztben? Úgy döntöttünk, nem reszkírozunk, összecsomagoltunk, és lementünk kocsival. Pali közben csinált egy sima leszállást a strandon. Az ernyő egyik fülét a kupola leomlásakor az éppen partra csapó hullám eláztatta, de reggelre megszáradt.

A második repülős nap

Délelőtt a strandon már azt néztük, merre dől a füst a szemközti öböl partján álló kéménynél, ami a tribalji helyzetre is érvényes lehet. A part felé dőlt, ami jónak tűnt, elképesztő meleg is volt : 40 fok, de kumó nem volt sehol az égen, és ezt nagyon hiányoltuk (egy hét tapasztalata után már rájöttünk, nekünk régen nem jó, ha Tribalj felett felhő van).
Nehezen viseltem a ?várakozást", hisz harmadik napja voltunk itt, és még egy percet nem repültem. Az utolsó 2 hónap már úgyis ?kiakasztott". A tavaszi repülések 30-40-50 perceiből kiindulva meg voltam győződve, idén ?szénné repülöm az agyam" . Erre megjött a nyár, és csak 8-9 perces lecsúszások tömkelege, ráadásul ebben már a csörlés 3-4 perce is benne van. Csörlőkezelőként sorban húztam fel az embereket, mentek távra, vagy helyben tekertek 2 órákat, én meg mindig lecsúsztam. Az szerencsére soha nem fáj, ha másnak sikerül, örömmel tölt el, ha én húztam fel valakit, és nagyot repült, de az nagyon fáj, ha én nem tudok repülni. Amikor sikerült egy kicsit fennragadni, akkor meg Sanyi meg Géza ernyőjével mentem, ezért kezdtem az én kis ernyőmben kételkedni (UP Vision Classic). Jól fordul, de már hét éves, és a porozitása elég gyengécske. Mint kezdő siklóernyős most is az a véleményem, hogy egy bizonyos szintig nem számottevő mondjuk egy új siklóernyő által biztosított előny. Ha megvan a termik, és tudom tekerni, legfeljebb nem emelkedem olyan ütemben, mint egy új ernyővel. Ha meg nem tudom tekerni, nem az ernyőben van a hiba. A sorozatos kudarc miatt azonban rögeszmém lett, hogy az ernyő miatt nem jutok arra az áhított pontra amire mi úgy mondjuk: aki feljutott, az fenn is ragadt. Elkezdtem hát ernyők után érdeklődni, még a hátimotorozás is felkeltette a figyelmemet. Ilyen idegállapot mellett érkeztem meg tehát Tribaljba, nagy elvárásokkal nézve a közeljövő felé.

A helyi erők már tolták, 3 ernyő szépen nívó felett repült, amikor leparkoltunk a kisleszállóban. Megnéztük, hova is fogunk leszállni, Sanyi felállította a bulót, és indultunk is fel a hegyre. A felvezető út nagyon jó minőségű aszfalt út, de a kocsi oldalát a hegy felől a sűrű növényzet súrolja, a másik oldalon meg a keréktől 30-50 cm-re 50-100 méteres szakadék, korlát nélkül. A furgonnal már itt a repülés élményét kaptuk felfelé.

A felvezető út

Sanyi már itt is járt (az Egedről hazafelé mesél, hogy ne álmosodjak el: ?Amikor robbantó mester voltam Líbiában..." - szóval sok helyen járt) így nem gond a starthelyre találni, mert különben van egy két buktató, ahol elkavarhat az ember. Parkolás után persze mindenki szedné a cuccot, de ki legyen a visszaszállító? Megint sorsoljunk? Géza ekkor beáldozta magát: átérezte az elmúlt hetek, hónapok sikertelensége miatt bennem felgyülemlett keserűséget, és azt mondta, ne sorsoljunk. Ő azt szeretné, ha ma én mindenképpen repülnék, inkább lemond a mai repülésről. Köszönöm, így utólag is. Nem tudom, mi lett volna, ha a sorsoláson én húzom a rövidebbet.

A starthely

Sanyi terített, és festette az eget. Start után szépen emelkedett, tett néhány kört a starthely előtt, majd a három távvezeték felett átrepülve eltűnt a szemünk elől. Nem kellett sokat várni, pár perc múlva már nívó felett volt, és megkezdte az adást. Él az idő, de nem vészes, nyugodtan mehetünk - szólt le. Erre vártunk, mert tartottunk egy kicsit a Tribaljtól. Fekete Zoli indulás előtt az érdekünkben próbált felkészíteni, hogy ez nem az a sétarepülés lesz, mint az Egeden, könnyen összef... a bokánkat, amikor a kövek ontani kezdik a brutál termikeket. Hát lássuk..., felhúztam az ernyőt, kifordultam, beledőltem, és két-három lépés után finoman elemelt a UP. Emelkedtem, persze nem olyan mértékben, mint Sanyi az Omega 4-gyel imént. Közben a ?vicces fiúk" (így hívták kis csapatunkat a hölgyek) a rádión a ?menj balra" utasítást adták, de nem fűlött hozzá a fogam, véletlenül még besüllyedek, és mehetek a leszállóba.

Inkább jobbra tekingetve a nagyfesz. vezetékeken kerestem ?fogást". Azaz próbáltam azt a pillanatot megtalálni, amíg a magasságom elég biztonságos az átrepüléshez, de még valahogy vissza tudom majd magam tornázni a hegyre. Amikor úgy éreztem, ?ez most megvan", jobbra ráfordultam. Persze ilyenkor amíg át nem ér az ember, nincs semmi emelés, és törvényszerű az is, hogy amint viszont átér, emel mint az állat. Ekkor már az is feltűnt, hogy a ?startlázban" elfelejtettem a variót bekapcsolni, de nem igazán akaródzott a sziklafal mellett emelésben elengedni a féket, ezért varió nélkül kezdtem meg a lejtőzés. Senki nem zavart, mert Sanyin kívül nem volt fenn más, ő pedig már teljesen ?felmászott a hegyre".
Csodálatos élmény volt : alattam a zöld növényzet tűnt tova pár méterrel, mellettem meg a hatalmas sziklafal suhant el. Hogy ne legyen unalmas, a sziklafalon beugrók, és kitüremkedések vannak, melyeket kerülgetni kell, sziklaomlás által keletkezett kis völgy (amit csak dűzninek neveztem) és egy sárkányos starthely, ami tízből kilencszer ?bikamód" emel. Az elején még óvatosan tartva a távolságot a faltól, tettem 1-2 kört, és már megnyugodva, hogy ebből csak nem lesz már lecsúszás, a variót is bekapcsoltam. Kicsit később kaptam egy figyelmeztetést a hegytől, kezdődő féloldalas formájában, ledőltem, megfékeztem, erre rögtön ugyanez a másik irányba a miheztartás végett, és igazán ekkor nyugodtam meg. Az elkövetkező órákban az aktív repülésnek köszönhetően nem volt semmilyen jele sem a csukásnak.
A sárkányos starthelyet kihasználva kiemelkedtem nívó fölé, visszafordultam, és elcsúsztam a távvezetékig, hogy megnézzem, mi van a fiúkkal, mert sokalltam, hogy nem jön a Pali. Az ernyője ki volt terítve, nem értettem, mért nem startol. Élvezkedtem tovább. A ?sárkányszikla" állat volt, ha besüllyedve is értem oda, kiemelt rögtön, utána jött a dűzni, ami megint emelt, igaz, egy kicsit turbulens volt. Ebben fordultam, és így kis körön belül emelkedve visszafelé megint jól kiemelt a sárkányszikla. Az egész repülést egy szuper hullámvasúthoz hasonlíthatnám azzal a különbséggel, hogy itt én határoztam meg az emelkedések és sülyedések idejét, tempóját, intenzitását. Fokozatosan szűkítettem a távolságom a sziklafaltól, minden körrel közelebb és közelebb merészkedve. Rendszeresen sikerült a nívó fölé emelkedni, de hagytam elkopni a magasságom, mert élveztem, hogy a következő körben megint sikerült csiszolni ?kezdetleges" technikámon nívóra jutás közben.

Közben feltűntetek idegen ernyők is, és megpillantottam a Pali lila ernyőjét egészen lent. Próbálta visszaküzdeni magát, szurkoltam is neki, de fél óra múlva eltűnt a szemem elől. Közben láttam Sanyit visszaszállni, azaz sejtettem, mert őt se láttam azután (rendes volt, leszállt, hogy Géza repülhessen, engem lelőni se tudtak volna). Később feltűnt egy piros ernyő, ami talán Gézáé lehetett, de én még föntről soha nem láttam, és az is eltűnt. Hirtelen nagyon egyedül lettem a helyi erők között. A termikek meg csak jöttek fel a falon, mint a török Egerben, nekem csak azt kellett figyelni, a bokrok merre hullámzanak, ott biztos volt az emelés. A rádióm elcsúszott, de már az sem érdekelt, átadtam magam a repülés örömének. Telt az idő (nekem perceknek tűnt), és egyszer csak elfogyott mindenki, egyedül maradtam. Furcsa érzés kapott el, mint amikor az ember szombaton bemegy az iskolába, és néz, miért is van egyedül. A barátaim eltűntek, a helyi erők eltűntek, van valami, amiről én nem tudok? Gyorsan megnyugtattam magam és úgy döntöttem, tolom, amíg lehetett.
Amikor aztán egyre nehezebben jött az anyag ?felfelé", és már nem igazán tudtam a nívóra visszajutni, ráébredtem, hogy elszaladt az idő. A kezeim is elfáradtak, már minden fogást kipróbáltam, de egyre hamarabb elzsibbadtak az ujjaim. Úgy éreztem, még tolhatnám egy fél órát, annyit adna még az idő. De pluszt már nem adna ahhoz képest, amit ma kaptam, és a többiek is lenn várnak. Úgy döntöttem, leszállok.

Kifordultam a nagy leszálló felé. Mivel a variómat a Vojak 1396-os csúcsára kalibráltam az előző repülős napon, nem gondoltam volna, hogy hatszázon vagyok a kis leszállóhoz képest. Előkavartam a rádiót, és leszóltam a fiúknak, hogy megyek lefelé. Sanyi szólt bele, hogy le ne szálljak - toljad Gyuszi. Ekkor viszont már annyira fájt a kezem, hogy az ösztönzés sem hatott meg, és már csak annyiról kellett meggyőzniük, hogy beérek a kisleszállóba, ne a nagyba menjek. Simán leszálltam, kicsatoltam, és nem bírtam szinte felemelni a karom, a srácok segítettek, azaz összehajtották az ernyőt helyettem. Megittunk egy sört, üdítőt Nedeljko kocsmájában, és elindultunk hazafelé. Köszönöm a fiúknak és a hegynek ezt a 2 óra 30 percet. Életem eddigi leghosszabb siklóernyős repülése, és ?leghosszabb élménye egyben" volt.

A harmadik repülős nap

Az előző repnap alkalmával annyira sikerült feltöltődnöm, hogy erre a napra bevállaltam a felszállító szerepét. Az előző két nap késedelmes indulásából tanulva átvettem a szervező szerepét, és be is keményítettem: aki 13:00-kor nincs a kocsiban, az nem is jön repülni. Sanyi 13:00-kor be is ült szimbolikusan pár másodpercre, jelezve, ő kész van, mert persze a csapat még nem volt startra kész. Az indulás végül is 15 perc késéssel, de megtörtént, és ez az előző napok 2 órájához képest nagy előrelépés volt.

Három óra körül már ott is álltunk a starthelyen. Szokás szerint Sanyi indult elsőnek, és start után 10 perc múlva a már kb. starthely + 500-on tekert. Ekkor kezdett a vérnyomásom emelkedni, egy ilyen nap lentről nézni a többieket borzalmas érzés. Géza maga elé engedte Palit, aki később lehet, megbánta ezt az előnyt. Amikor felhúzta az ernyőt, jött egy bika befújás, megszakította a startot, de a termik erről nem vett tudomást, és ernyőstől bevonszolta a starthely melletti egyenetlen, nagy köves lejtőre. Esés is lett a vége. De Pali kemény gyerek, nem sokat teketóriázott, amint kiszedtük az ernyőjét és átvizsgáltuk, el is startolt (amikor leszállt, új szakmát is választhatott volna magának, beállhatott volna péknek, mert akkorára dagadt a bal keze az esés következtében, hogy lapátra se lett volna szüksége). A megbeszéltek szerint ma nem csúszott le, hanem még elég magasan átment a nagyfeszen, és becsatlakozott Sanyihoz tekerni. Géza a maga megfontoltságával indult neki a repülésnek. Megbeszéltük, lentről irányítom, mikor forduljon rá a vezetékekre, és el is startolt. Rögtön emelkedett is, mintha teherliftbe szállt volna bele, mert sikerült rögtön egy termikbe belestartolnia. Ő is meglepődött szerintem, mert kétszer-háromszor el kellett mondanom neki a rádión, hogy már megvan a magasság, nyugodtan forduljon balra..., - nem nagyon reagált rá. Este elmondta, húzta ő a féket, de a termik nem akarta engedni, hogy beleforduljon. Aztán neki is sikerült, és eltűnt a szemünk elől. Közben Sanyi meg Pali mindig csak fenn tekertek, és az én szívemben ?a kést forgatták".

A sárkányos sziklán

Átmentünk Katival a ?sárkánysziklára" a videókamerával és fényképezőgéppel, hogy csináljunk néhány felvételt. A fiúknak nem nagyon sikerült nívó közelébe jutni, olyan ?állat" idő volt. Most a hegytető is ontotta a termiket, és aki eléggé bátor volt, hogy kivette a termiket, starthely + 850-re is feljuthatott. Lehetett volna vele tovább is menni, de annyi helyismeretük nem volt. Így ?kénytelenek" voltak azzal megelégedni, hogy pár percet várva, a nívó felé süllyedve újra találjanak egy termiket. Géza más taktikát követett, ő inkább bejárta a területet, egész messzire elment a gerincen, és hátra is behúzódott. Szóval ennél szebb napot el sem képzelhettünk volna (legalábbis én így éreztem).
Pali borzolta egyszer az amúgy is ?gyenge" lelkiállapotomat, amikor egészen alacsonyan beszállt a fák fölé a tetőn. Lett is mindjárt jó kis himbi-limbi. Már azt saccolgattam, kiér-e az emelőtérbe, vagy csinál egy ?visszaszállást". De sikerült neki kiérni, és vissza is emelkedett. Végre sikerült róla csinálni néhány szuper fotót, régi kérését teljesítve: ne csak a földön készüljenek róla siklóernyős fotók. Közben Géza is rám ijesztett, egészen hátra behúzódott, és elkezdett süllyedni. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy vissza akar szállni. Pedig az történt. Sanyi közvetített, merre találjuk, és kocsival indultunk utána. Meg is leltük, és kiderült, sürgős dolga akadt, azért szállt le. Megint nagylelkű volt, felküldött, repüljek. Közben Pali is megunta a tekerést, és elindult bejárni a völgyet, és amíg őt videózták, beöltöztem, és bekészültem a startra.

Sikerült elstartolni, és nekem is megadatott, hogy együtt tekerjünk Sanyival egy-egy termiket. Már több mint egy éve repülünk együtt, de eddig soha nem jött ez össze. Meg az sem, hogy én legyek a termik tetején, ő meg alattam. Persze csak egy ideig, mert mindig sikerült neki utolérnie, és én már nem mertem befelé sodródni, ő meg bátran ment vele hátra. Én húztam egy ?biztonsági" vonalat, azt elérve visszahúzódtam az emelőtérbe, és megkerestem a következő termiket. Azért nem nagyon kellett keresgélni, jutalomjáték volt ez a nap. Nívó alá nem is igazán sikerült lekerülni a repülés folyamán, csak ha szándékosan ?állatkodni" akartam a sziklafal mentén.
Közben a helyiek is megjöttek. Így már volt úgy, hogy néha hárman is tekertünk egy termiket, de volt úgy is, hogy egymás mellett három termiket tekertünk. Szerencsés fickók a helyiek. Autóval feljönnek akár egyedül is, helyismeretüknek köszönhetően lazán visszaszállnak 1-2 óra örömködés után, és hazamennek. Azért a jutalomnap is véget ér egyszer, 18:30 után egyre kevesebb lett a termik, 19 óra után pedig az emelőtér ereje is lecsökkent. Vissza-vissza küzdöttem magam nívóra, de egyre jobban kellett figyelni. Már vagy 20 perce csak mi ketten voltunk fenn. Sanyi meg új játékot talált ki, mint árnyék követett 10-15 méterrel feljebb. Aztán át is kiabált: meddig toljuk Gyuszi? Ameddig akarod, volt a válaszom. Tettünk néhány kört, és Sanyi lekiáltott, menjünk, mert Kati már bizonyára elfáradt. Ez persze nekem kellett volna, hogy eszembe jusson, nem Sanyinak, de hát valószínűleg 4 óra 40 perc repülés után én is szívesebben mentem volna le. Nem is mérlegeltem, hanem elindultam, és átkiáltottam: - menjünk.

Mivel tudtam, a leszállást kamerával rögzítik, nagyon rákészültem, és már fentről megnéztem, hova kell leszállnom, hogy a legjobb szögben lehessen a videót készíteni. Sikerült is ?bolondot" csinálni magamból: szépen landoltam, és a leboruló ernyő fennakadt a fasor egyik fáján. Másfél év alatt ez volt az első ?fára szállásom", meg is szenvedtünk, míg leszedtük az ernyőt. Sanyi után szabadon: ?ráfújta a szél az ernyőt a fára".

Leszállás 2 óra 20 perc után

Megnéztem a variót: pontosan 2 óra 30 perc lett ez a nap is, úgy látszik, erre a nyárra itt van megszabva nekem a határ. Hát legyen, ezzel is nagyon meg vagyok elégedve, és ha még idén sikerül odahaza az alföldön is tolni egyszer két és fél órát, az lenne a szép!

Negyedik repülős nap

Bár Sanyi sűrűn elmondta a nyaralásunk előtt, és közben is: ne nagyon készüljünk rá, mert volt már rá példa, hogy alig repült kinn, erre a napra már négy óra feletti repülést terveztem (ember tervez...). A strandon pihengetve nagy örömmel vettük tudomásul a szemközti oldalon kipattanó kumókat, és eddigi ?magassági csúcsom" is megdőlni látszott. Hogy semmi se akadályozza meg tervem, az indulást már délre tettem, és kivételesen benn is ült mindenki 12:00-kor a kocsiban. Közben azért a balsejtelmek is elkezdtek bennünket gyötörni, mert innen nézve égig kezdtek nőni a felhők odaát. A starthelyen aztán be is igazolódott, kezdett összezárni a felhőzet, és tekintélyes zivatar nézett ki belőle. Esett is néhány csepp eső, ezért behúzódtunk a fák alá. ?Türelmesen" várakoztunk egy jó fél órát, és mintha az égben is meghallották volna sóhajtozásunkat: kezdett szétesni a felhő.

Megvártuk, amíg ez megtörtént, és szokás szerint Sanyit ?löktük le", nézze meg, milyen fenn. Nem kellet sorsolnunk, ?cipó-kezű Pál" bevállalta a felszállítást, igaz, nem a kezére való tekintettel, hanem családi nyomásra nem repült aznap. Sanyi közben megint eljátszotta a ?minimum 1 óra" minden nap etűdöt. Teljesen vaj az idő - szólt le, amit igen nehezen akartunk elhinni, és nehezen akaródzott elstartolni. A befúvások se nagyon akartak jönni, hátulról meg újabb tornyos alakzatok tűntek fel. Lesz, ami lesz, - mondtam, - a leszállót nem viszi el senki, ha bedurvul az idő, lecsúszunk. Pali noszogatott bennünket, én neki is vágtam.

Már a start utáni másodpercek is jelezték, ez nem az a tegnap előtti ?jutalomjáték" lesz. Emelkedés helyett hirtelen besüllyedtem, és majdnem letett a starthely azon a pontján, ahol már nem lehet a meredekség miatt állva maradni. Az utolsó pillanatban megkönyörült rajtam, és pár centivel, de a talaj felett sikerült elsuhanni. Most volt igazán nehéz átcsúszni a távvezetékeken is, már azt nézegettem, ha továbbra is így süllyedek, a két oszlopsor között rekedek egy időre. Szerencsére jött egy kis emelés, és átcsúsztam felettük. Viszont ilyen mélyen még nem kezdtem meg a lejtőzést, és kemény munkával sikerült csak feljebb küzdeni magam. Egy idő után aztán kezdett bedurvulni az idő, emelt megint rendesen, de a következő pillanatban ugyanannyit, vagy többet süllyedtem (+4.5; -4.5). Nagyon oda kellet figyelni, mennyire húzódok rá a sziklafalra, mert egy hirtelen besüllyedésnél könnyen pórul járhatok, ha rosszul számolom ki, és fennakadok egy bokron (felettem 50 méteres függőleges sziklafal, alattam 300 méter meredek sziklasivatag a leszállóig).
Azért ez is repülés, és jobb, mint a starthelyen ülni - konstatáltam magamnak, és ?toltam" tovább. Már kezdtem volna megkedvelni a dolgot, amikor Sanyi: ?mára eleget rázattam magam" felkiáltással elindult a leszállóba. Igaz, ezt én nem hallottam, mert szokás szerint megint elcsesztem a rádió rögzítését, de láttam, ahogy a leszálló irányába indul. Rögtön kémlelni kezdtem magam felett az eget. Valami igen nyomós érv késztette erre, de nem láttam változást az elmúlt 10 perchez képest. Én még maradtam volna, és tettem is néhány kört, amíg meggyőződtem, tényleg a leszállóba tart. Addig, amíg le nem száll, én még kifacsarom, amit ad az idő, - mondtam magamnak, és már könnyedén sikerült nívó fölé emelkedni. Még egyszer elmentem a sárkánysziklához, és amikor megfordultam, szokatlan dolog történt: egyenletessé vált az emelés (ott eddig ez nem volt jellemző). Álltam egy helyben, és 3.2-vel emelkedtem folyamatosan. Még Szabó Petinél ?A" vizsga tételsor átbeszélésekor tettem fel neki a kérdést: mekkora az az érték emelésben, amikor ott kell hagyni azt? - Rossz a kérdés - jött a válasz. Volt úgy, hogy 8-as emelésben is vígan tekert, mert tudta, nincs felette baj, de volt, hogy 4-es emelést is otthagyott, mert közben a felhő túlfejlődött felette. Ez a szokatlan helyzet (legalábbis nekem az volt), hogy egy helyben 3.2-vel ?esek fel", arra a következtetésre juttatott, talán most kellene elindulni a leszállóba. Felengedtem a fékeket teljesen, mire megindultam előre, és pár másodperc múlva a varió is konstatálta a süllyedést. Belavíroztam a kis leszálló fölé, és okulva az előző esetből, a leszálló közepére szálltam, nehogy megint ?rásodorja a szél az ernyőt a fára". Még szerencse, mert így is megemelt 5 méteren, igaz, most nem is este fél nyolc volt, hanem délután három (élt az idő a kisleszállónál).
Lent fülledt 40 fok lehetett, tűzött a nap, de fenn a hegyen kezdett komolyra fordulni a helyzet. Géza közben elstartolt, és egyből beirányozta a leszállót. Amint leszállt, a derült égből csepegni kezdett az eső. Gyorsan összecsomagoltunk, és Paliért imádkoztunk, jöjjön már. Közben fenn leengedték a ?függönyt" és kezdődött az előadás (azaz szakadni kezdett az eső). Szép látvány volt innen a napsütésből nézni. Tanulságos nap volt, és született egy legenda is ezen a napon:
Sanyi: - Nekem mára ennyi elég volt a rázásból, megyek a leszállóba! - erre Pali: - Menjél már Géza, toljad...

Ötödik repülős nap

Az előző repülős nap 29 perce kicsit elmaradt a tervezett 4 órától, és már indulás előtt láttuk, a mai napon is érhet valami hasonló bennünket. Tribalj felett csak nőttek a ?karfiolok", de mi nem adtuk fel a reményt, és útnak indultunk. A starthelyig verőfényes napsütésben megtéve 62-km-t az utolsó száz méteren kezdett cseperegni, és akkor szakadt le az ég, amikor beparkoltunk. Mellettünk svájci srácok ültek a kocsijukban, és szomorúan mutattak fel egy siklóernyős könyvet. Mivel az elkövetkező 20 percben csak erősödött a vízözön, fájó szívvel, de úgy döntöttünk, visszamegyünk a kempingbe. Rijeka-ig szakadt az eső, a városon átérve azonban nyoma se volt . A kempingben az Ucska túloldalán is gomolyogtak a csúnya felhők de egy csepp nem esett ránk. Sőt, 1-2 óra múlva kitisztult az ég. Sanyi pedzegetni kezdte: talán itt lenne az ideje ?meginni a kávénkat" a strandon, persze miután a csúcsról elstartoltunk, és leszálltunk. Kivételesen a hölgyek is ?támogatták" az eseményt, és ezt kihasználva nyomban el is indultunk.

Felérkezve ideálisnak tűnt minden: még időben, megfelelő szélben volt esélyünk elstartolni. Sanyi indult el a változatosság kedvéért, most azonban neki is akadtak gondjai a starttal. Amikor sikerült, akkor meg rögtön lehetett látni, valami nincs rendben. A jobb oldali fékzsinórba belehurkolódott egy másik zsinór, és hiába próbálta kiszabadítani, nem igazán sikerült. Nem volt más választása, a vészleszállóban landolt. Mi meg rohantunk a gerincen végig, mi is történhetett vele. A bakancsa bánta, leszálláskor egy kőbe rúgva leszakadt a talpa. Nem kis küzdelem árán visszaküzdötte magát a csúcsra, és a zsinórzat átvizsgálása után startolt is. A mi szemszögünkből nézve most már minden ideálisnak tűnt, szépen kiemelkedett, és magasan szállt át a kemping és köztünk levő gerincen. A tengerpart előtt még jobbra fordult, és meglejtőzte az ottani részt, még ott is nyert magasságot.
Géza eddig utolsóként indult, most arra kért, hogy hadd menjen másodikként. Semmi akadálya - mondtam, és már indult is. Neki már nem volt akkora emelése az elején, és komolyan kezdtünk izgulni, mert a szemközti gerinchez közeledve hol besüllyedt, hol megemelkedett. Kezdett necces lenni, hogy átér-e fölötte. Most nem szívesen lennék a helyében, gondoltam, és felhívtuk a rádión a figyelmét, hogy talán nem kellene ?tökig" húzni a fékeket. A gerinc jobb oldalán volt egy ?V" alakú nyílás, arra vette az irányt, és ha minimálisan is, de átcsúszott. Amint átért, rögtön emelkedni is kezdett, és innen már simának tűnt az útja.

Közben megint eltelt az idő, nem akartam tovább húzni az időt, felhúztam az ernyőt, kifordultam, és Pali segítségével elstartoltam én is. Rögtön emelni kezdett, meg is nyugodtam, nem lesz itt gond. De valahogy nem volt az igazi. Előre haladva egyre jobban kezdtem besüllyedni, és biztos, ami biztos alapon elkezdtem mérlegelni, mit csináljak, ha nem sikerül a gerincen átjutni. A starthelyről nézve a gerinc ?V" alakú nyílásában mintha bokrokat láttam volna, előtte meg egy tisztás is van, nem lesz nagy gond, legfeljebb leszállok oda.
Közben egyre jobban süllyedtem, beértem a tisztás fölé, és megcsapott az oda beszorul friss hideg levegő illata. Már láttam, nem fogok átcsúszni, és azt is, hogy amit bokroknak néztem, az mégiscsak zárt erdő, csak alacsonyabb fákból, úgy 15-18 méteresekből. Márpedig ekkora fára nem akartam fészket rakni, pláne este, pár méterre a világ végétől, ezért gyorsan csináltam egy 270 fokos fordulót. Ekkor már a fák szintjére kerültem, és a nagy merülés is nekem segített. A tisztáson landoltam. Mivel eléggé be voltam gyorsulva a forduló miatt, kivételesen nem lábra, hanem a beülőre lebegtettem ki. Sima leszállás volt, de hozzá kell tennem, szerencsém volt, elég nagy volt a tisztás a leszálláshoz. Paliék közben aggódva hívtak a rádión, én meg gyorsan felszóltam, minden rendben van.
A kempingbe is telefonáltam, és azt mondtam, hogy leszálltam a kisleszállóba. Nem akartam, hogy Kati izguljon, mi is történt (tavasszal csörlésnél 10 méteren belehúztak egy termikbe, a következményeket látva jobban félt azóta, pedig Zolival mindent mintaszerűen oldottunk meg). Persze épp az ellenkezőjét értem el vele, amikor a fiúk leszálltak, rögtön felvilágosították, hogy nincs is ?kisleszálló". A telefonomon le volt tiltva a csörgés, (különben is éppen levegőért kapkodtam hegynek fel). Mivel Palit sem tudták elérni, kezdték szervezni a kereső csapatot, mert biztosak voltak, nem találok ki a rengetegből sötétedésig. Mi közben Palival megbeszéltük a kimentésemet. Fentről láttak előttem egy utat, és arra ráirányítva rádión keresztül felvezettek a csúcsra. Dögös kis túra kerekedett belőle, kb. Eged DNY-i starthelyre feljutás toronyiránt, teljes menetfelszerelésben. Igazán jól esett, amikor felérve Pali szó nélkül átvette a terhet, és levitte a kocsihoz.

Sanyi és Géza sima leszállást hajtottak végre a strandon, a családok videó és fényképezőgépei, és a tengerparton sziesztázók előtt (igaz, Sanyinak sikerült tengerszint - 0,2 méterre leszállni, és száríthatta is másnap a bakancsát).

Jó-jó, de hol van a Gyuszi?

Sanyi egy kicsit ?zabos" volt rám, sajnálta, amiért megfosztottam magam attól az érzéstől, amit a parti leszállás adott. Felajánlotta még fenn, hogy repüljek a XIX-TOP2-vel, de én elutasítottam arra hivatkozva, hogy ?mindenkit letoltunk a héten" Tribaljban a UP-val, miért éppen most cserélném le. Mint utólag elmesélte, a startja után alig akart előre haladni, padló gyorsítót nyomott, amíg ki nem ért a tengerpartig (biztonsági okokból, nehogy véletlenül tengerbe szállás esetén tönkremenjen, nem vitte el a rádiót, így nem tudott nekünk szólni, mire figyeljünk). Szerinte ha a XIX-szel megyek, nem lett volna semmi gond, mert baromi gyors egy ernyő. A fotókat utólag elemezve, szerintem az én ernyőmmel se lett volna gond, mert szépen kiemelkedtem az elején: Ha nyomom a gyorsítót, és nem arra törekszem, hogy a ?legtávolabbi" ponton, hanem rögtön start után balra a legközelebbi részen átcsússzak a gerincen, akkor nekem is sikerülhetett volna. Én egy percig sem éreztem úgy, hogy elvesztegettem volna valamit, ha egyszer mégis, akkor rutintalanságom számlájára írom. Eddig még soha nem kellett a gyorsítót használnom (ha mégis nyomtam, akkor csak azért, történt, hogy ismerkedjek az ernyő viselkedésével). Már régen kiderült, nem vagyok egy született siklóernyős tehetség (sajnos), nekem a gyakorlatban mindent végig kell járnom a tudásért, és néha nagy az ár (lásd még pl. csörléseim számát, és a repült időm arányát).

Hatodik, egyben utolsó repülős nap

Eljött a búcsú napja a Horvátországi repülős nyaralásunknak. Az előző napok tapasztalatai alapján már a starthelyre induláskor sejtettük, nem lesz nagy nap, mivel a szokásos égig érő felhők ott tornyosodtak Tribalj irányában. A starthelyre érve annyi változás volt, hogy egy német csoport már megszállta, és az előző alkalommal is ott levő svájci srácok is a starthelyen ültek. A felhők most nem voltak vészesek, csak leárnyékolták a hegyoldalt, és nem akart felfelé jönni a anyag.

Sanyi most is a szokásos ?minimum azért egy órát repüljünk" hévvel terített, és az első komolyabb befújással el is startolt. Nagyon girhelős, gyenge idő volt, és többet volt a nívó alatt, mint fent. A németek közül ketten is elstartoltak, de 20-30 perc után eltűntek a szemünk elől. Én az előző napi kaland után úgy gondoltam, itt az ideje, hogy kipróbáljam a XIX-et és azt terítettem. Sokáig nem történt semmi, majd kisütött a nap, és 15-20 perc után valamicske anyag kezdett feljönni. Még vártam volna abban reménykedve, hátha a napsütés hatására erősödik az idő, de Sanyi leszólt, miért nem indulok már. Ekkor rászántam magam, de az anyag megint elfogyott, és 15 percig álltam beöltözve, amíg a buló megint emelkedni kezdett. Próbáltam felhúzni az ernyőt, nem nagy sikerrel, de elhatároztam, nem sokáig várok, a végén még lecsúszni se tudok majd.

A következő befúvásnál felhúztam az ernyőt, kifordultam, és éreztem, hogy most eléggé oldalas lett a szél. Az ernyő jobbra kezdett dőlni, én megpróbáltam alá futni, közben meg érzéssel fékezni a bal oldalt. Nem volt nagy ereje a szélnek, ha nem gyorsítom fel az ernyőt, és is úgy járok, mint a Pali - gondoltam magamban lesodródva a starthelyről a sziklás meredekebb részre. Beledőlve intenzíven húzni kezdtem az ernyőt előre, és miközben kőszáli kecske módjára ugráltam át a köveket, próbáltam korrigálni a dőlést. Sikerült is, és egy kisebb széllökés meg is emelt annyira, hogy bele tudtam ülni a beülőbe. Majdnem korai volt, mert rögtön be is süllyedtem, és centikkel a kövek felett suhanva értem ki a starthelyről.
Emelés nem nagyon volt, de valahogy átkínlódtam magam a vezetékeken, és elkezdtem felküzdeni magam. Közben Sanyi beleunt a girhelésbe, és elindult ?várat nézni" (a völgy közepén áll egy gyönyörű kis vár). Egyedül próbáltam nívóra felgirhelni, de nem nagy sikerrel. Egy helyen emelt igazán, a ?dűzniben", de eléggé turbulens volt, és a XIX a féloldalasra kapott nagyon rossz eredményt a DHV-tól, ezért nem akaródzott ott most nyolcasozni. Mivel más lehetőség nem volt az emelésre, ami magasságot sikerült fáradságos munkával megszerezni, rögtön elveszítettem, szép folyamatosan csúsztam lefelé. Persze ott még kevesebb volt az emelés, és úgy döntöttem, megyek én is Sanyi után. Egy harmadik helyet választott ki, nem messze a nagy leszállótól, és eléggé feladta nekem a leckét. Három oldalról villanyvezeték, a negyediket meg fasor szegélyezte. Ha a saját ernyőmmel repültem volna, bevállalom, de a XIX nagyon gyors ernyő, leszállási rutin nélkül nem akartam kockáztatni, és a nagy leszállót választottam. Sima leszállás volt, és csomagolás után megkeresve Sanyit, az út szélén ülve vártuk a fejleményeket.
Pali is elstartolt, és próbálta minél hosszabbra tolni a repülést, de neki se adta sokáig, leszállt a nagy leszállóban. Még előtte a svájci srácok egyike is elindult. Már fenn a starthelyen le tudtuk szűrni, hogy penge a srác, nagyon vágja a témát. Hogy fennmaradjon, ő bevállalta a nyolcasozást a dűzniben. Addig addig erőltette, amíg sikerült nívó fölé kerekednie, és mintha valami gyenge termiket is sikerült volna tekernie. Mindenesetre látszott, van hova még fejlődnöm. Korán volt még, visszamehettünk volna, de nem akartuk néhány lecsúszással homályosítani az elmúlt öt nap élményeit, ezért amint megjött Géza a kocsival, indultunk vissza a kempingbe.

Összegzés

Szép élményekkel telítve, sok repüléssel, rengeteg új tapasztalattal gazdagodva búcsúztunk a horvát hegyektől. Az első három nap mindenkinek repülés időtartamban új csúcsot adott, és az ekkor szerzett élményeket nem tudta a második három nap szerényebb időjárása elhomályosítani. A sors most kegyes adományozó volt, egyenletesen osztotta ajándékait. Aki valamivel kevesebbet repült, az viszont egy hihetetlen élménnyel, az esti "strandraszállással" is gazdagabb lett. Nekem is sikerült lenyugodnom: ezzel a ?f.." ernyővel (ahogy egyesek a UP ernyőmet becézik) sikerült mindig utolsóként lejönni. Az öt startból 6 órát repültem (az elején azért jobb volt a statisztika : két startból 5 óra).

Amikor eme összegzés sorait írom, már lassan két hete nem repültem, pedig két csörlős napon is voltam (jórészt csörlőkezelőként, no meg azóta ez a fránya időjárás...) és mégse érzem azt a kényszert, ami Tribalj előtt megszállottan hajtott. Úgy néz ki, egy időre sikerült a helyére tenni a dolgokat. Igaz, nagyon várom már, hogy itthon is sikerüljön nagyokat repülni, de már nem ?ész nélkül, mindenáron".