V-be állt kupolák

1989. óta siklóernyőzöm, rendszeresen repülök. Eddig két mentőernyőnyitásom volt.

Az első 1994. szeptember 7-én történt. 11 órakor szálltam fel Fiesch-ben, a Galvera starthelyen. Kb. 12 km/h-ás délkeleti szél fújt. Az ég borult volt, ennek ellenére a start után 3 m/s-mal kezdtem emelkedni. Több csukódásom is volt. Eltávolodtam a hegytől és spirálozni kezdtem. A magasságvesztésem még mindig nem volt elég, ezért még egy spirált csináltam. Valószínűleg túl gyorsan vezettem ki belőle a kupolát. Az ernyő felugrott, negatívba ment és betekeredett. Mivel már csak 100 méteren voltam, kidobtam a mentőernyőmet. Alattam csak fenyőerdőt láttam, és egyetlen kicsi tisztást. Kinyílt a mentőernyő, nagy recsegés, bokor... Egy lejtős tisztásra érkeztem, semmi bajom nem lett. A főernyő zsinórjai és a mentőernyő a bokorra akadtak.

A második mentőernyőnyitásom Bassanoban történt, 2000. július 31-én. Gyönge, északi főn fújt. 1400 méteren egymás után több csukódást is kaptam. Amikor az ernyő kinyílt, a jobb szárnyvég be volt akadva. A kupola rögtön elment negatívba. Már évek teltek el az utolsó biztonságtechnikai tréningem óta, és a kupola gyorsan pörgött, ezért nem bíztam magamban eléggé ahhoz, hogy átejtsem az ernyőt. Csak arra gondoltam, hogy mentőernyőt kell nyitnom, még mielőtt elveszítem az eszméletemet.
Sajnos a mentőernyőnyitás nem sikerült túl jól. A mentőernyőm háti tokba volt behajtva. A kupola késlekedve nyílt, nagyot rántott, és a meghosszabbított felszakadóheveder a nyakam köré tekeredett. Csak két kézzel, nehezen tudtam távol tartani a hevedert a nyakamtól, hogy meg ne fojtson. Nem maradt szabad kezem a főernyő beomlasztásához. A két ernyő V-be állt, és szélesen körözve merült. Egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán megláttam magam alatt az erdőt, ahogy sebesen közeledik. Hanyatt érkeztem egy magas bozótossal borított hegyoldalba, messze a Mt. Serrai starthely mögött, az északi oldalon.
Óvatosan megmozgattam a tagjaimat, és megkönnyebbülve megállapítottam, hogy a protektoromnak köszönhetően semmi bajom sem lett. Ráadásul mind a főernyő, mind a mentőernyő közvetlenül mellettem voltak, egyik sem akadt a bozótba. A többi ernyős, akik láttak engem lezuhanni, gyorsan a segítségemre siettek. Még mielőtt odaértek volna, már össze is pakoltam a cuccomat, és útra kész voltam a Mt. Serrai starthely felé.