Kunmadaras-Szentes

Start:

Vasárnap ismét Kunmadarasra mentünk, és kezdem azt hinni, ilyen az én karmám, életem negatív történései után mindig kapok ajándékba valami kárpótlást a sorstól (egy új barátot, klubot, csapatot, távot).
Az út Farmosról Szolnokra a szívemhez nőtt "erdei csörlős pálya? mellett vezet el (itt voltak az első komolyabb kitekeréseim) ahonnan pár hete igen ?alpári? stílusban, rendőrséggel fenyegetve elzavartak bennünket. Még mindig nehezen viselem el a kiűzetésünket a ?paradicsomból? az újszászi vadásztársaság nagy hatalmú urai által (kard által vész, aki kardot ragad... azt sose feledjék). Mostanában miattuk 200 km-t kell utaznunk, hogy repülni tudjunk! De a kunmadarasi pálya megpróbál kárpótolni a maga módján szerencsére.

Sokak kedvét elvette az előző napi ?fiaskó", és a beígért erősebb szél. Zoli északról hideg levegő beáramlását jelezte, ami jó is lehet, de manapság már semmiben nem lehet bízni, ami a meteorológiával kapcsolatos. Érkezés után a szél 8-12 m/s között ?tombolt?, de néha egy-egy termik megfogta, épphogy, de el lehetet startolni. A távolban már látni lehetett az érkező hideg levegő hatását, sorban pattantak ki a kumók, de senkinek nem volt türelme megvárni, amíg az beér bennünket. Mivel a távrepülés száraztermikes időben még nehezebb, én várakozó állásponton voltam, most nem kapkodtam el a startot (tanultam a tegnapi 5 km-es táv utáni 2,5 órás erőltetett menetből visszafelé a starthelyre). Menjenek csak a profik, akik a nullát is ki tudják tekerni, és bíznak a szerencséjükben. Zoli nem is sokat teketóriázott, már indult is. Öten fogtuk le az ernyőjét, amíg egy almulásban el tudott startolni, de sikerült, és elsőre szépen ki is emelkedett. Sajnos lebeszéltem Sanyit, ne induljon utána, menjünk együtt inkább, így Lacit maga elé engedte (bocsi Sanyi). Laci élt is a lehetőséggel, és el is tekert nyomban. Sanyinak és nekem se sikerül ezek után elsőre - mert ekkor már én is beneveztem -, kezdett ugyanis bekúszni az általam várt felhőképződés fölénk. Meg is mutattam, amelyik aljára ?az én nevem volt írva?. Sanyi meg csak nevetett, és "figyeld meg, amikorra ideér, feloszlik" mondat után ment startolni (különben igaza lett, szétoszlott). Sanyi másodikra rátalált, és el is indult távra, így én maradtam magnak (nem jó érzés).

A második nekifutás már nekem is jobb lett, sajnos azért csak 80 méteren talált meg az emelés, és 50 méterre megláttam egy porördögöt szembe jönni. Nem akartam kockáztatni, így inkább leszálltam gyorsan. A lányok már nagyon szurkoltak nekem, és Géza is vigasztalt: Ne izgasd magad Gyuszi, most meglesz és felhőúton letolod a többieket. Úgy legyen, mondtam és indultam is az első ?almulásban?. Azaz indultam volna mert kifordulás után rögtön kaptam egy frontstallt. Ernyő le, és rögtön bele is kapott a szél, de szerencsére sikerült gyorsan felhúzni. A fék azért betekeredett, legyen mit gépészkednem. Szerencsére sikerült a hurkot úgy kibogozni, hogy az ernyő a fejem felett volt, és közben a szél se kapott fel. Amikor kifordultam, Géza gyorsan ki is emelt, minél hamarabb a turbulencia felett legyen az ernyő, és akkor már sínen voltam. A pálya vége előtt meg is lett a termik (Géza aranykezű csörlőkezelő mindig belehúz). Pár kör után ?ráéreztem?, és sikerült is 10 perc alatt 1000 méterre feljutni.

A Girhelés:

Az elkövetkező 35 perc azonban kínkeserves szenvedés volt, 600 és 750 méter között kínlódva. Próbáltam ráhelyezkedni a fejlődésnek induló felhőkre, de jó részük, amikorra odaértem, feloszlott, a szerzett magasságot meg útban a következőhöz a leáramlásban el is veszítettem. Visszafelé nézve siklóernyős tankönyvbe illő álom felhők 5-8 km-re tőlem, a 30 km-es szélben azonban esélyem nem volt, hogy a leáramlásos részeket ebből a magasságból át tudtam volna tolni.

Kati ekkor indult Sanyiért (aki Kenderesig jutott ma), meg volt győződve, pár perc múlva én is lent leszek. Nekem Simonics Peti szavai jutottak eszembe - erős szélben minél tovább fennmaradni a legjobb taktika - ezért nem kockáztattam, ezt próbáltam megoldani. Éreztem, egyre erősebbek a feláramlások a fejlődő foszlányokban, és eljött egy pont, amikor kezdtem végre feljebb kerülni. Megérte a sok girhelés, türelem, mert beindult a rock&roll, és ettől kezdve már csak abban kellett jól dönteni, melyik felhőfoszlány van fejlődő stádiumban, és melyik esik éppen szét. A beáramló hideg levegő és a felmelegedett helyi légréteg közötti átmeneti területen percek alatt indult fejlődésnek egy-egy kumó, majd 10-15 perc után gyorsan szét is oszlott. A fejlődő foszlányok alatt stabil 3-mas emeléseket találva gyorsan feljutottam 1600-ra, és ez magabiztosságot adott. Ebben az átmeneti területben próbáltam maradni, előttem csak legfeljebb nyom nélküli száraztermikek voltak, visszafelé meg az erős szél, és a sűrű leáramlások miatt nem lett volna értelme menni. Így jobbra-balra-vissza kicsúszva, az elérhető közelségben lévő, éppen fejlődésnek induló kumókból ?táplálkoztam?.

Az ajándék:

Előttem, ameddig csak láttam, szikrázó tiszta égbolt mögöttem, kifejlődött felhők, és e kettő határán egyensúlyoztam. Ez már az ajándék szakasza volt a távnak. Nem szokásom, de most teljesen hanyatt dőltem a beülőben, és tekerés közben a fejem feletti fejlődő, vagy éppen széteső foszlányok kaotikus mozgásában gyönyörködtem. Nem néztem a variót, a földet, csak a foszlányokat. Egy idő után a ?Halász király legendája? című film néhány jelenete jutott az eszembe (a felhőoszlatós), és Simonics Peti előadása, amikor is elmondja, hogy biztos nem hisszük el, de ő bizony találkozott olyan emberrel, aki csinált felhőt. Arra gondoltam ?jó úton haladok ezen irányba?, igaz, nekem még csak a felhőoszlatás sikerül. Egyre magasabbra jutottam, sikerült többször 2000 fölé is jutni, és egyre nagyobb utakat tudtam bevállalni egy következő felhőért. És én önző módon mindegyiket feloszlattam. Nem érdekelt már a táv, az MKK, már nem arról szólt az egész, csak forogtam, forogtam és gyönyörködtem. Valamivel több mint egy órát kaptam ebből a csodálatos érzésből. Aztán az egyik pillanatban, amikor megint ?felfaltam? egy felhőt, és visszaültem normál pozícióba a beülőbe, rájöttem, túl jó munkát végeztem, feloszlattam az elérhető távolságban levő összes felhőt. Előttem, mellettem, balra, jobbra tiszta égbolt, mögöttem meg jóllakott kumuluszok kb. 10 km-re. Már az se zavart, hogy rápillantva a GPS-re nem mutatott semmi életjelet, azaz ugrott a táv leadása az MKK-ba. Kinéztem a legközelebbi települést 4-5 km-re, és elindultam leszállni. De a pár perc csúszás után éreztem, valami van még a levegőben. Kezdek végre ráhangolódni az Effect II-re (December 31-én vettem meg Gézától, tavaszig ki se vittem csörlőzni, eddig alig repültem még vele) és ma már 100 méterekkel előre közvetítette a termik irányát. Meg is lett, és nem is egy kis punnyadt ?késődélutáni?, hanem egy harapós, dobálós, ami újra visszavitt 1100-ről 1800-ig. Amikor neki is vége lett, újra kinéztem egy települést, és kicsit kezdtem aggódni, nehogy belefussak egy légtérkorlátba (arra induláskor nem számítottam, hogy a GPS cserben fog hagyni). A település jobbra volt, és az ernyő is abba az irányba fordult finoman, ami jelezte, valami nem akarja, hogy ide szálljak le. Balra elindulva még belefutottam egy szűk 1,2-es magba, amivel pár km-en át elbohóckodtam. Ezután éreztem, megérkeztem az aznapra nekem megírt célhoz, balra egy nagyváros tűnt fel. Nem láttam nagy esélyt, hogy kiadja addig, de 5 -10 km gyaloglás a mai napba bőven belefért volna. De nem kellett, mert a hátszélben nullázva simán becsúsztam a város mellé. Meglepetésként még jött még egy 1,2, meg is tekertem egyszer-kétszer, de a a szél erősen a város fölé sodort, inkább hagytam, hadd menjen útjára. Szembefordultam a széllel, és 16.32-től 16.45-ig ültem 500-on a gyogyiban (hát eddig erre se volt példa nálam). Alattam gyerekek sárkányt eregettek és integettek, kisebb csoportban a városból is szállingóztak megnézni az ?ejtőernyőst?. Aztán egyszer véget ér minden jó, elfogyott az anyag, és a mező közepére ereszkedtem le az izgatott gyerekseregtől körülvéve. Mint kiderült, Szentesig lovagoltam a szelek szárnyán, felhők alján lógva. Záporoztak a kérdések, honnan jöttem, miből van az ernyő anyaga, mennyit bírnak ezek a vékony zsinórok. Miután válaszoltam, segítettek összehajtani az ernyőt, mert a szél még mindig elég erősen fújt. Csináltunk egy csoportképet, és segítőkészen el is kísértek egy darabig. Itt is szeretném megköszönni a Papp gyerekeknek a segítséget. Zoli hozott egy triciklit, és feltettük rá a csomagomat, elvittek a szentesi vasútállomásra. Büszkék lehetnek a szüleik, akiknek ilyen udvarias, segítőkész gyerekeik vannak.

Kunmadaras-Szentes légvonalban 90 km,

Repült idő: 3 óra 18 perc

Legnagyobb magasság 2130 méter,

átlagos emelés 3, max. 4,4 legnagyobb süllyedés -5,5

Szerintem száz felett lehetett a táv az egy óra ?farkasfogazás? miatt, de ezt már sose tudom meg. Rossz tokot küldtek a GPS-nek, még erősködtek is, hogy nyugodtan passzírozzam bele. Sikerült de 48 perc (18 km) után ki is kapcsolta a készüléket.

Zolinak 86 km jött össze, és megérdemelten újra az MKK első helyére ugrott.

Más de ide tartozik a naphoz :

Amikor pár hete végignéztem a távrepülésről szóló DVD-t, csalódtam Simonics Peti előadásában. Mindenről szólt, csak magáról a távrepülésről nem, legalábbis akkor nekem még nem. Most, hogy megvolt az első önálló nagyobb távom, kénytelen vagyok belátni, mindenben igaza volt: a távrepülés onnan kezdődik, amikor mentálisan már készen állunk rá, az embernek rendben van a felszerelése, a megfelelő ernyő a pilóta felett, a hidegfront Dánia felett....

Mivel Petiék nem szeretnek csörlőzni, már én teszem hozzá: És kell hozzá egy jó csapat (Minarik Ede után szabadon). Nekünk, alföldi hobby pilótáknak hegyek hiányában jó csapatot kell kovácsolnunk, mert ez is elengedhetetlen része a távrepülésnek. Legyen mindig valaki, aki feláldozza magát a csörlőkezelői székben, aki vezeti az autót, aki összetartja a csapatot, aki eljön értünk, ha leszálltunk...

Szerencsés helyzetben vagyok, nekem sikerült rátalálnom, nekik ajánlom ezt a távot, és köszönöm is nekik. Szurkolok, és próbálok segíteni, nekik is legyen részük ebben a csodálatos érzésben a közeljövőben.

2007.04.18 Farmos