Delta Kupa

Célraszálló verseny a Vajdaságban

A Vajdaság régóta a szívem csücske. Siklóernyős pályafutásom egyik legszebb és legmaradandóbb emléke köt ide (100km plusz, mínusz, és határátrepülés...), és hoz vissza újra és újra, most már lassan hat éve. Egyszer talán fölteszem ide azt a régi történetet is.
Itt a barátságot és a becsületet nagy B-vel írják, az embert pedig nagy E-vel... Nem volt kérdés, hogy részt veszünk-e a Delta Kupán, az Ónódi Miki és csörlős csapata által szervezett célraszálló versenyen, és nem volt kétséges, hogy remekül fogjuk érezni magunkat.

És így lett. Ha nem tudtam volna, hogy ez az első ilyen jellegű rendezvény, amit a kanizsai Delta Klub szervezett, nem hittem volna el. Egy villongásoktól mentes, csont nélküli találkozó volt ez, ahol mindenki tette a dolgát, semmi fennakadás, semmi nyavalygás, csak a jó hangulat. Nagyon tudtam értékelni a részleteket. Gördülékeny és biztonságos csörlős üzem, a cél közepén deszk, minden feladatra külön ember, startügyeletes, szélbíró, célbíró, szakácsok... (Naponta kétszer helyi ételspecialitásokkal és egész napra való innivalóval kényeztettek minket!)

A repülés összehozott ernyőst és sárkányost, vajdasági magyart, anyaországi magyart és a szerbeket, akiknek bár egy szavát sem értettük, de nem tudtam úgy elmenni mellettük, hogy ne villantottak volna oda egy mosolyt. A kanizsai klub valahogy összekapcsolja a két országot. Miki úgy fogalmaz, hogy ?határtalan a természetük". Ez tetszik. És tetszik az a mód, ahogy ezt megvalósítják: nemcsak a rendezvénnyel, hanem klubtagságokkal, levelezési listával, és az információ minden nemű áramoltatásával oda és vissza. (Ráadásul egy határátrepülő verseny tervét dédelgetik!)

Összesen 24 versenyző nevezett. Megjelent néhány Valadares feliratú póló, és a szerb tévé. A Magyar Csapatot Amadé, Farkas Gabi, Péter és én alkottuk. A sándorfalvi fiúk társasága több volt, mint üdítő, rögtön egy hullámhosszra kerültünk. Eszter Babánk volt a csapat tartalékos tagja (úgy gondoltuk, ha nagyon lebőgünk, akkor benevezzük valamilyen baba-szépségversenyre, és akkor még esélyesek lehetünk valamiben).

A repülési engedélyt késve kapták meg a szervezők, ezért kicsit elcsúszott a kezdés.
Az első körben nem volt könnyű idő. Nem jól mondom. Nagyon nehéz idő volt. Az egyik pillanatról a másikra változó szélirány és szélerősség, és az erős termikbuborékok sok, tankönyvbe illő behelyezkedést agyonvágtak. Péterét is, aki a nap egyik legerősebb befúvását kapta meg kb. 50 méteren a majdnem szélcsendből. Nem is érte el a célkört, és ezzel lecsúszott a dobogós helyezésről.
Egy időre le is állították a versenyt a lökéses szél miatt.

A második kör már valamivel több esélyt tartogatott. Még mindig változott a szélerő és a szélirány, de kevésbé rapszodikusan, mint azelőtt. Azért most is könnyű volt hibázni. Péter most már hozta a formáját, 160 centiset dobott. (Nem volt vele elégedett.) Én éppen beértem a 10 méteres célkörbe. Nem fogom az időjárásra, csináltam egy hibát 10 méteren... Gábor is célkörben volt, de sajnos fenékre tottyant, ami szabálytalan, ezért maximális pontot kapott.

Hangos éljenzés kísért minden egyes célkörbe szállást, mintha nem is verseny lett volna. Olyan jó volt a hangulat, hogy szépen megfeledkeztem a versenydrukkról, ami miatt utálok versenyezni. A drukk az eddigi versenyeken mindig kihozta belőlem a legjobbat, de nem élveztem közben a repülést. Ez most valami egészen más volt.

Sok ronda startot láttunk, a csörlőkezelőknek nem volt könnyű dolguk, de szépen megoldották. Többen voltak, akik most csörlőztek először. A magyar starttechnika sokkal szebbnek és eredményesebbnek bizonyult, látszott, hogy a szerb fiúk hegyhez szoktak.

Ügyesek voltak a sárkányosok. Nagy sebességgel elhúztak a cél fölött, és leszúrtak a deszkre, aztán még siklottak egy csomót. Szép volt. Irigyeltük őket a nagy sebességtartományuk miatt. Pedró olyan elegánsan érintette a deszket, hogy öröm volt nézni. (A második helyezés jutott neki, Noémi szerényen elhozta az elsőt.)

Vasárnapra romló időt jelzett a meteo, ezért Mikiék úgy döntöttek, hogy megpróbálhatjuk besűríteni a harmadik kört is a napba. Remek döntés volt. Az időjárás tökéletes volt, végre megmutathattuk, mit tudunk. Gábor szépen beszállt a célkörbe. Péter dobott egy 5 centiset, ez volt a nap második legjobb eredménye. Nekem csak egy pillanattal kellett volna hamarabb visszaengednem a féket, és elérem a deszket. Sajnáltam, hogy nincs negyedik kör, kezdtem belejönni.

Nem arattunk fényes győzelmet, de mindenki jó volt valamiben. Amadé a csörlőkezelő és termikelő bajnok, Farkas Gabi a Wartburg-ablakon kivigyorgó és célkörben fenékreszálló bajnok, én voltam a Baba körüli logisztikai teendők és a repülés összehangolásának bajnoka, és Péter volt a csapatnak az a tagja, aki úgy istenigazából tud is célra szállni. Kár, hogy elrontotta az elsőt, megnyerhette volna a versenyt.

A napba még belefért az eredményhirdetés is. A szerb fiúk csúnyán ránkvertek. Az első helyet Zoran Petrović szerezte meg. A szerb válogatott tagja. Nagyon szépen repült Omega 6-osával. Egy volt ejtőernyős srác lett a második, aki rettenetes csörlős felszállásokat produkált, viszont tankönyvbe illőek voltak a behelyezkedései. Péter sajnos lecsúszott a 4. helyre, én a 13.-ra. Sokkal jobb helyezésre számítottam, de a többiek jobbak voltak, no.

Viszont annyit tanultam, mint amennyit több száz leszállás alatt tanulok egyébként. Igaza van Péternek, amikor azt mondja, hogy minden egyes leszállásnál gyakorolni kellene a pontos célraszállást, mert egyszer sok múlhat rajta. És minden olyan leszállás, ami csak úgy véletlenszerűen történik, egy-egy elvesztegetett lehetőség arra, hogy valami fontosat tanuljunk.

Jövőre is eljövünk. Mert remek volt. Jól esett. Köszönjük.