Vízreszállás siklóernyővel II.

Ernyős vízbe érésem van, vagy 8 darab. Értem vízbe körkupolás ejtőernyővel, légcellás ejtőernyővel és siklóernyővel egyaránt. Balatonba, Dunába, Tisza-tóba (tehát álló és folyó vízbe is). És - bár ezek (szerencsére) mind tervezett vízre szállások voltak (tehát minden esetben mentőmellényt viseltem) - ezek során néhány nagyon hasznos tapasztalatot szerezhettem. "Vízreszállás siklóernyővel I." címmel egy konkrét vízreszállás kapcsán összeszedtem pár tanulságot, ez a 2. rész ezeket igyekszik kiegészíteni.

A vízbeesés veszélyei

A vízbeesésről elsősorban azt a legfontosabb tudnia minden siklóernyős pilótának, hogy nem szabad alábecsülni a veszélyeit. Ezt a vészhelyzetet talán azért hajlamosak az emberek lebecsülni, mert hát a vízben nem ütjük meg magunkat, a strandon még szórakozásból is ugrálunk a vízbe, a bátrabbak (és ügyesebbek) akár több tíz méter magasból is. Nyáron a jó meleg vízbe belecsobbanni kimondottan kellemes élmény. Ha valaki tud úszni, akkor nincs itt semmi veszély.

Na, akkor hagyjuk abba az álmodozást, és nézzük, hogy mi is a valóság. Melyek a fő problémák egy valóságos, nem szándékolt siklóernyős vízreérés esetén?

1. Az igaz, hogy a kisebb sebességű becsapódásoknál nem esik bajunk, nagyobb sebességgel vízbe csapódni azonban már igen veszélyes lehet, és komoly sérüléseket okozhat.
2. A bakancs és a ruházatunk, főleg ha sok ruha van rajtunk, miután átázott, jelentősen akadályozhatja a mozgásunkat a vízben.
3. A beülőnk szivacs protektora kiemeli a fenekünket a vízből, a fejünket pedig a víz alá nyomja.
4. A ránk boruló kupola betakarhat, ezáltal ronthatja az esélyeinket.
5. A ránk eső, vagy a víz alatt ránk úszó zsinórok ránk tekeredhetnek, és megakadályozhatják a kezek, lábak szabad mozgását.
6. Folyóvízben a kupola egyes részei megtelhetnek vízzel és a víz alatt belobbanhatnak, és nagy erővel húzhatnak (lefelé). Mélyebb vízben a sodrás és az örvények legeóhetnek veszélyesek, sekélyebb hegyi folyóban a sziklák, az erősebb sodrás.
7. A vízzel megtelt kupola nagyon nehéz, amíg nem szabadulunk meg a kupolától és a beülőtől, képtelenség úszni valamerre.
8. A víz alatt, a feszülő hevederek csatjait kioldani (csat típustól függően) nehéz, vagy egyenesen lehetetlen (miközben esetleg fejjel a víz alá vagyunk nyomva).
9. A víz az év legnagyobb részében (van ahol egész évben) nem igazán kellemes hőmérsékletű, a hideg vízben nagyon hamar mozgásképtelen lesz az ember.
10. Ha csörléssel szálltunk fel, a leoldás után rajtunk maradt leoldó Y is akadályozza a beülő elhagyását. Ha a karabinerünk terhelés alatt nem nyitható, akkor a leoldó Y-t csak vágással tudjuk eltávolítani, vagy csak a vízbeesés után (ha még arra is marad időnk).

(Az egyéb, járulékos veszélyeket, most nem szeretném tárgyalni, mint például: uszadék fára vagy nagy testű halra esünk, elütnek a jetski-sek, beleakadunk a horgászok horgaiba, esetleg különböző vízi állatok néznek tápláléknak, vagy mérgeznek meg, vagy a vizek szennyeződéseitől lesznek különböző vegyi vagy biológiai eredetű egészségügyi problémáink.)

A fentieket végiggondolva azt hiszem, hogy már nem is olyan meglepő az a tapasztalat (ami elsősorban az ejtőernyősöktől származik), hogy egy szándékolatlan vízbe esésnél ejtőernyővel, vagy siklóernyővel, meglehetősen kicsi a pilóta túlélési esélye. Ezt sajnos több hazai eset is példázza.

Az ejtőernyős szakirodalom még az uszodában végrehajtott vízreérési gyakorlatoknál is felhívja a figyelmet arra, hogy a víz alatt több búvárnak is kell tartózkodnia (tartalék levegővel), mert az uszodában, a medence szélén állók és figyelők serege ellenére is könnyen bele lehet gabalyodni a kupolába és a zsinórokba (amit a vízbe ugrott pilóta fejére engednek egy kötéllel), és meg lehet fulladni.

Készüljünk fel

Tehát akkor mit is tehetünk siklóernyősként a leszállás utáni vízbefulladás elkerülése érdekében?

Először is legyünk tisztában a vízbe esés veszélyével, és a veszély nagyságának megfelelően, felelősen hozzunk döntéseket, még a levegőben. Minden áron kerüljük el a szándékolatlan vízreszállást! Ez az első, és a legfontosabb túlélési szabály.

Gondolva azonban arra, hogy egyszer mégis csak kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy mégsem tudjuk elkerülni a vízbe sodródást, készüljünk fel az elméleti tudnivalókból. Ismerjük a veszély tényezőket, és ismerjük a lehetséges védekezési módokat. Mint minden vészhelyzetnél, itt is fontos, hogy ne az esemény megtörténtekor kezdjük el elemezni a vészhelyzet típust, és a lehetőségeinket. Akkor ugyanis gyakran már késő. Az esemény elemzést és a cselekvési alternatívák végiggondolását, esetleg még egyes döntéseket is a földön, otthon, nyugodt körülmények között kell meghozni, ahol van időnk, és mások tapasztalatait is megszívlelhetjük.

Ha gyakran repülünk vizek közelében, ami növeli egy esetleges vízbeesés kockázatát, még jobban készüljünk fel, feltétlenül szerezzünk be biztonsági eszközöket. Repüljünk megfelelő mentőmellényben, legyen nálunk zsinórvágó, olyan csatok legyenek a beülőnkön, amelyek könnyen nyithatóak egy kézzel is, akár odanézés nélkül is. Fellógatott beülőben rendszeresen (évente) gyakoroljuk a vízreérés előtti teendőket, és ha van rá lehetőségünk, csináljuk "éles", gyakorló vízreszálást is. Ha eleve víz fölötti gyakorlatozást tervezünk (biztonságtechnikai tréning, akro gyakorlatok, stb.), akkor a fentieken túl, vegyük ki a beülőnkből a szivacs protektort.

Vizek környékén repülve mentőmellényt kell viselni, az a pilóta életét mentheti meg. A mentőmellény legyen olyan, amelyik csak elöl rendelkezik légpárnákkal, vagyis csak a mellet emeli, ezáltal (ha már beülő nélkül van a vízben a pilóta), a légzés szempontjából kedvező, háton fekvő pozíciót biztosít. Ebben a pozícióban eszméletlen állapotban is levegőn van az arc. Mentőmellényben még becsatolt beülővel sem olyan nagy a veszély (bár a vastag protektor azért ekkor is zavar), és ha a két combcsatot ki tudtuk nyitni, akkor már biztosan könnyen a víz felett tudjuk tartani az arcunkat. Tapasztalatom szerint azért fontos az ilyen mentőmellény, mert a teljes felsőtestet körülvevő mellény (tehát ami a háton is emel), nem biztos, hogy kellően ellensúlyozza (egy becsatolt hevederes vízreérés után) a protektor emelőerejét, és így nagyon nehéz a fejet a víz fölött tartani.

Siklóernyős vízreérés előtt, még a levegőben ki kell kapcsolni a beülő csatjait. Erre lehet, hogy csak rövid időnk lesz, ezért ezt gyakorolni kell felfüggesztett beülőben. Nem szabad elfelejtkezni a csörlő Y-ról sem (ha van ilyen a pilótán), azt vagy ki kell kapcsolni, vagy ha nem lehet a karabinereket terhelés alatt kinyitni, akkor le kell vágni. Azt szoktam tanácsolni, ha távrepülésre indul a pilóta csörlésből, akkor a leoldás után azonnal (vagy amint van egy kis szabad ideje) válassza le a leoldó Y egyik szárát. Aki sokat csörlőzik víz közelében, annak érdemes beszereznie egy olyan leoldót, amely a leoldás pillanatában kettéválik.

Teendők vízreérés előtt

Ha elegendő idő áll rendelkezésünkre a vízbeesés tudatosodása és a tényleges vízreérés között, akkor csatoljuk ki a hevederünket. Vagyis, először üljünk be mélyen a beülőbe, majd csatoljuk ki először a mellcsatot, majd a comb hevedereket. Azért érdemes a mellcsattal kezdeni, mert az fulladást okozhat, vagy eltörheti a torkunkat, ha a nyakunknak ütődik, vagy szorul (ahogy kicsúszunk a beülőből a vízbeéréskor). A vízen lebegés szempontjából viszont a combcsatok kinyitása a fontosabb, mert ott fog emelni a protektor. Csatoljuk ki a diagonál hevedereinket (ha van ilyenünk), a csörlő Y-t, és minden olyan egyéb dolgot, amely akadályozhatná a beülő elhagyását (például: a frontkonténeres mentőernyő).

A vízreszállást fékezetlen ernyővel hajtsuk végre, hogy a kupola elénk vágódjon, és ne boruljon a testünkre. Ugyanezen okból érdemes hátszeles leszállást csinálni. Ne felejtsük el, hogy ellentétben a földi leszállással itt nem tudunk futni, tehát a testünk azonnal megáll, a kupola pedig tovább szalad, elénk esik. Ha ezt széllel szemben csináltuk, akkor a szembeszél pont visszahozza kupolát (és a zsinórokat!), és az pont betakarja a testünket. Ha a kupola nem is esik ránk, a szembeszél ránk fogja fújni a vízen fekvő és még nagyrészt levegővel teli kupolát. A legjobb eséllyel akkor kerüljük el a kupola és a zsinórok általi betakarást, ha hátszélben, fékezetlen kupolával érünk a vízbe. Ha erős sodrású folyóvízbe szállunk le, akkor talán az a legjobb, ha a folyásirányra merőlegesen szállunk le, mert így van legnagyobb esélyünk, hogy a sodrás nem keveri össze a testünket a zsinórokkal és a kupolával.

Ha kis vízmélységű, sziklás folyóba, vagy hegyi patakba esünk, a víz erősen sodorhat minket, míg a kupola felakadhat a sziklákon, vagy előfordulhat, hogy a testünk akad fenn és a kupola részlegesen belobbanhat (nem a levegő, hanem a víz által), ami igen nagy erőket okozhat és akár a víz alá is húzhatja a testünket. Ebben az esetben különösen veszélyes, ha mentőernyővel esünk a folyóba (patakba), és ott sodródunk, mert ha a két kupola "V" helyzetben ér a vízbe, és az egyik fennakad, a másik pedig belobban, nem lesz könnyű dolgunk. Egy, a víz alatt akárcsak részlegesen is belobbant mentőernyő akár tonnányi erőket is kifejthet. Úgy is halt már meg ember, hogy a két kupolája kifeszült, és víz alá feszítette az embert.

Teendők a vízreéréskor

Azt, gondolom, mondanom sem kell, hogy a becsapódás előtt szívjuk tele a tüdőnket levegővel, ki tudja, meddig kell majd kihúznunk az ekkor eltárolt mennyiségből. A vízre érés pillanatában ki kell fordulnunk oldalra a beülőből (ezt be lehet gyakorolni felfüggesztett beülőben). Vigyázzunk arra, hogy ne ugorjunk ki túl korán. Nagy, nyílt vízfelület felett (vagy ha lefelé nézünk, és csak a vizet látjuk) nehéz a magasságot becsülni. Abba is halt már bele ejtőernyős, hogy azt hitte, hogy már közel van a víz és kb. 30 méterről ugrott ki a hevederéből. Azt szoktuk javasolni, hogy ráérünk akkor kiugrani, amikor a lábunk a vizet éri. Már a kiugrás előtt bújjunk ki a két kezünkkel és vállunkkal a hevederek alól. A kiugrás pedig nem is ugrás igazán, mert úgy kell végezni, hogy az egyik oldali hevedert megfogjuk két kézzel, és azt nem is kell elengednünk, hanem csak kifordulunk a beülőből. A két kézzel fogott hevedert körbe kerülve a beülő külső oldalára kerülünk, és így rá tudunk támaszkodni a beülőre. A beülőt és protektort mintegy mentő-tutajként használva, arra rátámaszkodva lebeghetünk a vízen.

Ha nem csatoltuk ki a hevedereket a levegőben (mert nem volt rá időnk, vagy mert mondjuk mentőernyővel ereszkedtünk), akkor a vízben (a víz alatt) már nagyon nehéz dolgunk lesz ezzel, még abban az esetben is, ha mentőmellény van rajtunk. A protektor kiemeli a vízből a pilóta hátsó részét, és a víz alá akarja nyomni a fejét. A vízbeérés után a feszülő, vizes csatokat tapogatás útján már nagyon nehéz kioldani (ha nem lehetetlen). Mentőernyős ereszkedés során sem lehet kibújni a beülőből a levegőben (idő sem nagyon lenne rá valószínűleg), vagy legalábbis sokkal nehezebb és kockázatosabb (gondolom, mert ezt még nem próbáltam, és nem is hallottam ilyenről). Úgy gondolom, ha az ereszkedés stabil, akkor azért a vízhez közeledve csak érdemes megpróbálni kicsatolni a csatokat. Remélhetőleg ilyenkor van a pilótán mentőmellény. Mentőernyő nyitás után, lehetőség szerint el kell kerülni, hogy a kupola már a levegőben a testünkre, vagy a lábunkra tekeredjen. A testre, lábra tekeredett vizes zsinórok annyira tapadnak, hogy azokat szinte lehetetlen kézzel eltávolítani. Ebben a helyzetben csak egy zsinórvágó segíthet. A bevágódott, benyomódott (ruhánkba, testünkbe) zsinórokat még zsinórvágóvel sem egyszerű megtalálni, és levágni. Mentőernyős vizet érés után, a belobbanva maradt mentőernyő is lenyomhatja a fejünket a víz alá, a vállunkból induló Y felfüggesztő hevedere által.

(Írás a zsinórvágóról.)

Ha ránk borulna a kupola, egyes hozzáértők azt javasolják, hogy a víz alá merülve ússzunk ki alóla, de nem tudom, hogy ezt mennyire teszik lehetővé az ott kígyózó zsinórok. Ha zsinórok tekerednek ránk, vagy a felszerelésünkre a víz alatt, tapasztalataim szerint, a kézzel való kibogozásuk és eltávolításuk szinte teljesen reménytelen vállalkozás. Minél jobban kapálódzunk, annál jobban ránk tekerednek, és annál jobban megszorulnak a nedves, tapadós zsinórok.

Mentőcsónak, és egyebek

Ha víz felett zajlik a biztonságtechnikai tréning, vagy az akro repülés, gondoskodni kell mentőcsónakról is. A csónak leállított hajócsavarral, "vitorlázva" közelítse meg a vízbeesett siklóernyőst, nehogy a propeller feltekerje a vízben lebegő zsinórokat. A kupolát a kilépőélnél fogva kell kihúzni a vízből, lassan hagyni kell a vizet kifolyni belőle. Vigyázni kell, hogy a segítők ne okozzanak a kupolán nagy helyi túlterheléseket, mert elszakadhat, vagy megnyúlhat az anyag. Vízreérés után alaposan meg kell szárítani a felszerelést. Sós vízbe esés után szárítás előtt át kell öblíteni alaposan édesvízzel az egész cuccot.

A felszerelést nem szabad közvetlen napsütésben szárítani, csak árnyékban, vagy fedett helyen. Általában a vizes kupola-anyag sokkal érzékenyebb az UV sugárzás roncsoló hatására. El kell olvasni az ernyő kezelési utasítását, mert az tartalmazhat ide vonatkozó utasításokat is (némely gyártó például a sós vízbe esés után teljes zsinórcserét ír elő).

Az I. rész itt

Itt egy a témához kapcsolódó cikk linkje:

https://www.jetfly.hu/regi-jetfly/5608-vizbe-esni-es-tulelni