Klubélet
A Felhőút klubéletről
Jó dolog Felhőutasnak lenni. A közös hobbinál és klubtagságnál jóval többről van szó, inkább egy több magvú baráti társaságról.
- Tovább
- 4710 olvasás
Felhőút mentőernyős előadás 2014.02.
Február 21-én, pénteken este, Gödöllőn, egy Szilhát utcai helyiségben, 18.00h-tól 21.00h-ig egy olyan előadáson vehettek részt az érdeklődő klubtagjaink, ami régi adósságom, amire már régen szükség lett volna.
Minden évben több egyesülethez is meghívnak, így év elején, hogy a mentőernyők áthajtogatása mellett, elbeszélgessünk a mentőernyő használat trükkjeiről is, így már az idén is 6 előadást tarthattam erről a témáról, melyek során több mint 100 siklóernyőssel oszthattam meg a tapasztalataimat.
Egyedül a saját egyesületemben nem volt ilyen alkalom, már nagyon rég óta. Pedig, igény az van rá, az érdeklődés nagy volt, 20-an voltunk jelen, ami az egyesület létszámának több mint a negyede.
- Tovább
- 3216 olvasás
Műszaki nap Cegléden 2014.02.
Február 15-én Cegléden tartottuk az idei első műszaki napunkat.
A szokásos helyen, Szűrszabó Zsuzsi tornatermében, nagyon kellemes körülmények között végezhettük a dolgunkat.
Összesen kb. 20-an voltunk, Edina intézte a dokumentációt, papíroztunk, bejelentkezéseket intéztünk, mentőernyőket nyitottunk, lobogtattunk és hajtogattunk, ernyők műszaki vizsgálatát végeztük el. A műszaki vizsgálatokat Fekete Zoli csinálta. Közben lehetett gumiasztalon ugrálni, tekergős gördeszkát tesztelni, és egyéb sporteszközöket kipróbálni.
Volt egy órás előadásom is a mentőernyő használatról.
Balázs Pali bácsi gondoskodott a kajáról: rántott hús, rántott sajt, máj, krumpli, savanyúság, egy komplett menüsor, ami nagyos kiadós és finom volt.
- Tovább
- 3269 olvasás
Kacár tanya - 2010
A hétvégén (2010. július 16-17-18-án) a Kacár tanyán Felhőút csapatépítő bulin vettünk részt. A Kacár tanyát a Vác fölötti Szokolyán, gyönyörű környezetben Lénárt István és felesége, Emi üzemelteti. A tanyán a népi építészet és a népi mesterségek bemutatása történik a látogatók számára, az ősi, népi tudás igazi tárhelye. Érdemes meglátogatni a honlapjukat: www.kacar.hu
- Tovább
- 6935 olvasás
Felhőút íjászat
A repülés mellett is létezik élet. Nem is akármilyen. Pláne, ha nincs igazi repülőidő.
- Tovább
- 6486 olvasás
Modern Defendo
A Felhőutas klubéletbe az is belefér, hogy hetente kétszer összejárunk, és családias hangulatban ütjük-rúgjuk egymást.
- Tovább
- 6254 olvasás
Műszaki napok - 2010
Idén három műszaki napot tartottunk, egyet Kocséron, egyet Cegléden, egyet pedig Kistarcsán. Nem is nagyon akadt klubtagunk, aki valamelyiken ne tudott volna részt venni.
- Tovább
- 4741 olvasás
3. Felhőút paintball buli
A 3. Felhőút paintball csatán összesen 15-en voltunk. Nem túl sok, többre számítottunk, de úgy látszik, hogy a "gazdasági válság" hatása ide is kihat. Mindenki meggondolja, hogy hová teszi azt a pár ezer forintot, és igaza van. Aki eljött, persze most sem bánta meg.
- Tovább
- 4966 olvasás
Gara Dezső előadása diavetítéssel
2009 október 22-én Gara Dezső, 91 éves gödöllői veterán repülő, volt vitorlázó és motoros pilóta volt a vendégünk az ÁTK előadótermében.
- Tovább
- 5070 olvasás
Szilveszter a reptéren - 2009
Az év utolsó napja minden évben nagyjából ugyanúgy zajlik. A gödöllői reptéren megjelennek a vastagon beöltözött gödöllői és környékbeli siklórnyősök, hogy együtt búcsúzzanak az óévtől.
- Tovább
- 4233 olvasás