Székely Gyula

Mióta is szeretek ?repülni": első meghatározó élményem kora gyermekoromból sejlik fel. Különösképpen nem voltam bátor gyerek de szüleim tiltása ellenére Hollósi Tibi (a nagy fiú), akkori példaképem tanácsára repülős-ejtőernyőst játszottunk úgy 5-6 évesen a hintán. Magasra lendítettük magunkat, és a holtponton a hintát elengedve ?ejtőernyős ugrást hajtottunk végre" naphosszat. Azt az érzést 35 év távlatából is fel tudom eleveníteni, mintha csak tegnap történ volna. Falusi gyerek lévén nem igazán adódott lehetőség akkor még repülésre (Tápiószentmárton).

Középiskolás koromban jelentkeztem az MALÉV ejtőernyős klub tanfolyamára. Nagyon jó kis csapat volt, öröm volt a gyakorlati foglalkozásokra járni. Már az orvosi vizsgáim is megvoltak, amikor a kollégiumi tanárom az új matektanárnőm segítségével (3 db 1-es negyedik évfolyam félév előtt) sikeresen eltanácsolt a repüléstől. Itt megszakadt egy időre ?repülős pályafutásom", és fizetős helikopteres ?5-perc" és Tisza-tavi motoros sárkányrepülés jelentett esetenként újabb élményt.

A véletlennek köszönhetően 2004. decemberében összefutottam egy régi ismerősömmel, Edittel, aki siklóernyőzni járt a párjával, Attilával (azóta ő is klubtag lett). Januárban el is mentünk Fedémesre, ahol az erős szél miatt nem nagy élményt nyújtott a nap (rohangáltunk az Attila és az ernyő után). Nem adtuk fel, és adtunk még egy esélyt, amikor is rá egy hétre, az esti órákban egy egynapos gyorstalpaló oktatás után, szélcsendes időben három sikeres lecsúszást sikerült eszközölnöm. Nos ekkortól lettem rabja a repülésnek. Attila már előtte is mondta: ?ha nem repülhet egy ideig, néha szédülés fogja el a munkahelyén" - de ezt nem igazán tudtam elhinni. Egészen mostanáig. Manapság, ha sokáig nem repülök (mondjuk 1 hét, néha 1 nap), és napközben eszembe jut a repülés, a hiánya olyan érzés, mintha satuval szorítanák a mellkasom, és alig kapok levegőt. Képes voltam 22-szer felmenni a dombra azért az érzésért, amit a 22 x 50-60 másodperc adott. Sajnos a fedémesi dombok ennél többet nem tudtak nyújtani, és kb. 90 kisdombos start után Zsédely Laci beprotezsált a Felhőút csapatához egy csörlős tanfolyamra. (Köszönet neki az addigi oktatásért és a Felhőútért)

Itt a repülés újabb dimenzióit ismerhettük meg. ?A": az egy percnél hosszabb repülést, és"B": a 60 méternél magasabbat. Kénytelen voltam rájönni, a kisdombozás általi repülés az ?igazi" repülés behelyezkedés utáni szakaszának felel meg, és a megtanulandók neheze még ezek után jön. Persze nagyon sokat segített a rengeteg kupolázás, lecsúszás, de meg kell tanulni a behelyezkedés, magasság-kontroll, magasságvesztés, célraszállás stb. technikáját. És ha ezek már menni fognak, sok-sok repülési tapasztalattal remélhetőleg sikerülni fog a lejtőzés és a termikelés technikáját is elsajátítani.

Ezért lettem tagja a Felhőútnak. Pár perc alatt többet tanultam a ?Nagyoktól", mint többszáz oldal átolvasásával, és a közvetlenség, amit itt kaptam, segített legyőzni a gátlásaimat, félelmeimet mind a csörlés, a repülés és a kapcsolatteremtés területén.

A repülés mellett régi gyermekkori álmomat is sikerült 2004-ben megvalósítani: kezdő búvár lettem. Jelenleg a PADI Rescue tanfolyamot végzem a búvárkodás ?Felhőút" csapatánál a Manta klubban. Búvároktatómat, Kláben Györgyöt is sikerült megfertőznünk a repülés szeretetével, és remélem nemsokára ő is tagja lehet a Felhőút csapatának (szlogenünk: szombaton merülünk, vasárnap repülünk).

2005. július