Nagy dolgok

Nagy dolgok!

Írta:

Vágó Imre

2010.


http://glbtech.dyndns.org/

Június 15.-én bár eléggé fáradtnak éreztem magam, de kimentem csörlőzni Gödöllőre, és mennyire de jó volt! Amolyan B elem nap volt az a nap ott kint, többen aznap húztak elsőre B elemeket, frontot és hasonlókat. Én is húztam pár frontot, féloldalt, aztán az egyik start előtt kérdeztem Szabó Petit hogy mit gyakoroljak. Kérdezte hogy mit nem húztam még, mire közöltem hogy végül is minden volt már. Azt mondta hogy akkor próbáljam meg egyben az egészet, szépen sorban az egész B sort. Gondoltam, miért is ne, legalább gyakorlok a vizsgára. Felhúzott, QFE 360-on oldottam, és elkezdtem. Spirál, persze csak lájtosan mert nem volt túl sok magasságom, majd ahogy kivezettem (nem túl szépen) jöttek a féloldalak, korrigálva egyenes repülésre, majd B stall a kupola stabilizálódásáig, és rögtön utána pár front, illetve még a behelyezkedés elkezdésekor a fülcsukások. Még a leérkezés is sikerült a kijelölt terület határán. Ekkor ért vissza a kocsi, és nem kicsi meglepetésemre Szabó Peti közölte hogy akkor mától pilótaként repülhetek! :-) Azt hittem elsőre hogy viccel, de nem, este be is írta a startkönyvembe. Az elméleti vizsgát már előzőleg megcsináltam, nem volt könnyű, nem is sikerült elsőre. :-)
Szóval attól a naptól már Pilótának számítok, végre nem más felelősségére repülök!
Július másodikán pénteken Konrád Gábor barátommal leugrottunk Kalocsára csörlőzni kicsit, és bár a felhőkép nem indokolta, de eléggé gyenge girhelős idő volt kezdetben. Nekem negyedik csörlésre sikerült fent ragadni, már nem nagyon hittem benne, de csak sikerült kigirhelni az elejét, utána pedig meglett amire már nagyon régen vágytam, végre megnéztem hogy hogy néz ki egy felhő belülről. :-) Hát képet nem csináltam, de nagyon egyszerűen leírható: szürke! :-) Fantasztikus volt megközelíteni a felhőalapot, aztán jól bele is tekerni az aljába, majd feljebb amíg csak a szürkeség volt semmi más. Persze ez szabálytalan, én is csak hallottam mástól hogy ilyet csinált. :-) Amikor szép finoman kispirálozgattam az alapra már láttam hogy Gábor, akivel nagyjából egyszerre tekertünk ki mit forgat a fejében, hátszélben állt útra készen, a rádióba is szólt hogy menjünk távra, de nálam azt hiszem akkor már nem volt rádió, mint említettem nem volt sok remény bennem. :-) Szóval ő elindult, lett is belőle neki ez: http://www.xcontest.org/hungary/repulesek/reszletei:gkonrad/2.7.2010/14:... (Gratula!!!)
én pedig visszafordultam, zárt feladatot forgatva a fejemben. Sajnos a felhők akkor éppen eltűntek, a szembeszélben igen lassan haladtam, ezért nem lett valami nagy a krumpli, de be lett zárva ahogy kell. Itt a bizonyíték: http://www.xcontest.org/world/en/flights/detail:glbtech/2.7.2010/13:57
Ezt az xcontest szabad távnak fogadta el valamilyen okból, de mindegy, is, aznapra megvolt a letörölhetetlen vigyor, végre felhőszagú lettem én is és a cajg is!!

Clicky Web Analytics