Az erős szeles start

Az erős szeles start

Forrás:

Írta:

Fotó:

Fordította:

Lektorálta:

Gleitschirm, 1997/1-2

Roland Würgler

Roland Würgler
Szabó Péter

Szabóné Koleszár Edina

Szabó Péter

A fordítás közzétételéhez a Gleitschirm Magazin főszerkesztője írásban hozzájárult.
(Thermik Verlag, Stelzhamerstraße 18. A-4600 Wels;
tel: ++43 (0) 7242/45224-0; fax: ++43 (0) 7242/45224-22,
http://www.gleitschirm-magazin.com/ )
További sokszorosítás csak a szerkesztőség, és a fordító írásos beleegyezésével jogszerű!

Az erős szélben történő start a pilótától sokkal több gyakorlatot követel meg, mint egy átlagos start. Az alábbiakban az erős szeles starttal kapcsolatos tennivalókra és azok magyarázatára szeretnénk rávilágítani.

A start előkészítése

Az ernyő kiterítésénél az egyik kezünkkel fogjuk meg az ernyő egyik felét, a másikkal pedig egyidejűleg húzzuk ki a zsinórokat a kupolából. Ha ugyanis először csak a kupolát terítjük ki, és csak utána kezdünk el foglalkozni a zsinórokkal, akkor erős szélben könnyen előfordulhat, hogy a szél megemeli a kilépőélet, és egyszer, vagy akár többször megtekeri a kupolát. Aki már végigcsinálta ezt a játékot a kupolával, az tudja, miről van szó.1
A kupola megcsavarodása természetesen nem tragikus, de nagyon meghosszabbíthatja az előkészületeket. Ilyen esetben még azok a pilóták is kénytelenek lesznek a zsinórokat újra rendezni és ellenőrizni, akiknek megvan az a jó szokásuk, hogy földetérés után a zsinórokat rögtön elrendezve fektetik a kupolába. Egyébként a biztonságot is fokozza, ha a hevederek a földetérés után elrendezve maradnak a kupolában, mert még mindig előfordulhat az a hibalehetőség, hogy a hevederek megtekerednek. A fékek hatékonyságát rontja, ha például a startnál az irányítózsinór körbetekeri a fő tartózsinórokat. Ez a hibalehetőség az állandóan ellenőrzött hevedereknél nem fordulhat elő.

A siklóernyők számára erős szél alatt 20 km/h-s, vagy erősebb szelet értünk. Amikor erős szeles startról beszélünk, automatikusan a háttal startra gondolunk. A pilóta ennél a startmódnál folyamatosan látja a kupolát, így a helyzetnek megfelelően korrigálhat. Erős szélben a pilóta a hevederek megfeszítésével falat tud képezni az ernyőből. Ilyenkor a zsinórok maguktól rendeződnek.2

Amikor a képen látható módon falat képezünk az ernyőből, a zsinórok könnyen kirendezhetőek

Startsegítők

A startsegítőket illetően eltérőek a vélemények. Van, aki erős szélben nem is hajlandó elstartolni. Ha ez az illető hű marad ehhez az elvéhez, akkor a biztonságot illetően nem jár el helytelenül, viszont kimarad abból az élményből, amelyet a lejtőrepülés nyújt, amire 20 km/h szélsebesség alatt csak ritkán adódik alkalom. Ha a szél ennél erősebb, vagy erősek a befújások, akkor tegyük félre a büszkeségünket, és még ha egyedül is vagyunk ezzel, válasszunk egy megfelelő startsegítőt. A segítőnek ajánlatos sisakot, kesztyűt és természetesen megfelelő cipőt viselnie. Előfordult már olyan eset, hogy a startsegítő a kupola előrelövésekor elesett, és mivel csak egy könnyű félcipőt hordott, eltörte a bokáját. Az ideális startsegítő lehetőleg nehéz, és akkor enged el, amikor mondjuk neki.
Egyetlen segítőnek elégnek kell lennie - bár ennek értelmezésénél is történtek már félreértések. Ha ugyanis három segítőre van szükség ahhoz, hogy a feltöltődött kupolát és a pilótát a startsegítő megtartsa, akkor a szél túl erős. Az általános vélemény az, hogy a pilótának a még a földet érintő, levegővel feltöltődött ernyőt segítség nélkül tartani kell tudnia. A startsegítő ebben az esetben csak a biztonság fokozására szolgál, és csak szükség esetén kell kiegyenlítenie a megnövekvő húzóerőt. Ha vitorla helyzetben a pilóta nem lép a kupola alá a szokott módon, akkor előfordulhat, hogy a kupola kevésbé gyorsan emelkedik fel.
A pilótát az ülőlap és a beülő hátulsó része között érdemes megfogni, hogy lehetőleg ne érezze, hogy ott vagyunk. Lehetőleg tapasztalt pilótát kérjünk fel startsegítőnek. Ha ez nem áll módunkban, pontosan magyarázzuk el a segítőnek a tennivalóit. Figyelmeztessük a veszélyforrásokra, tisztázzuk a kifordulási irányt, beszéljük meg az elengedés idejét és mutassuk meg a fogás helyét.3 A rossz startsegítő néha többet árt, mint használ.4
Meg kell jegyeznünk, hogy a startsegítő igénybe vétele egyáltalán nem utal gyengeségre, hiszen csak a biztonság fokozására szolgál, és bizalmi kapcsolatot jelent a pilóta és a segítő között.

Startsegítők az erős szelek miatt hírhedt japán Kyushu szigeten.
Itt a híres pilóta, Urs Haari a startsegítő

Mit csináljunk, ha vonszol az ernyő?

Ha a pilóta nem gyorsan és precízen hajtja végre a kupola felhúzását, akkor fennáll a vonszolódás veszélye. Az ernyő felületét ilyenkor minimálisra kell csökkenteni. Erre a legjobb megoldás az, hogy az egyik oldali féket - esetleg mindkettőt - a lehető leggyorsabban a lehető legmélyebbre húzzuk (legalább a segéd-irányítózsinórok elágazási pontjáig). Ehhez mindkét kezünkre fel kell tekernünk a fékzsinórokat - végszükség esetén használhatjuk a lábunkat is.A fékzsinór lehúzásának megvan az az előnye, hogy normális esetben elég hozzá a pilóta ereje. Ha az ernyővel küzdő pilóta már hasra esett, és az ernyő vonszolja őt, akkor már csak a fékek minél mélyebbre való húzására szabad koncentrálnia.

A ?D? zsinórok segítségével is kifordítható a kupola. Ebben az esetben a pilótának viszonylag rövid úton kell lehúznia a zsinórokat ahhoz, hogy a kupola a széllel párhuzamos helyzetbe kerüljön, viszont erősebben kell húznia a ?D? zsinórokat illetve ?D? hevedereket, és jóval nagyobb a kupola újranyílásának veszélye, ha a pilóta véletlenül elengedi a zsinórokat. 5

A kupolának ebben a helyzetében legnagyobb a vonszolódás veszélye

A kupola előrelövésének megakadályozása

Azok az ernyők, amelyek gyenge szélben nagyon jó start-tulajdonságokkal rendelkeznek, előfordul, hogy erős szélben előreugranak. Ez nem feltétlenül következik be, sok függ az ernyő típusától.
Az előrelövés veszélye az, hogy az ernyő megemeli a pilótát6, majd beomlik, és visszaesve elránthatja őt. Ez ellen a legegyszerűbb, leglogikusabb, de nem feltétlenül a leghatásosabb módszer a kupola kisebb erővel történő felhúzása. Ilyenkor a kupola hosszabb ideig áll vitorlában, aztán ahogy a pilóta feje fölé emelkedik, egyre kisebb ellenállási felületet jelent. Ennél hatásosabb módszer az, ha az emelkedő kupolát a megszokottnál hamarabb és erősebben megfékezzük.7 Annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy az ernyő hirtelen megrántson, érdemes startsegítőt igénybe venni, vagy pedig a pilótának kell intenzívebben ellentartania a megszokottnál hosszabb ideig tartó, és erősebb húzóerőnek. 8

A ?D? és ?C? hevederek segítségével is megakadályozható a kupola előrelövése. A módszer valamivel bonyolultabb, de ha helyesen alkalmazzuk, akkor nagyon hatásos. A pilóta a fékzsinórokkal együtt a ?D? vagy a ?C? hevedereket is a kezébe veszi, és amint a kupola éppen a feje fölé emelkedett, ezekkel együtt fékez, majd rögtön elengedi a hevedereket. A módszer lényege az, hogy egy részleges, vagy rövid ideig tartó áramlásleszakadást idézünk elő. Már az első próbálkozásnál meg fogsz lepődni, hogy milyen hatékony ez a módszer.

Walter Holzmüller toppilóta startol a Venezuelai La Victoria hegyen a "C"-zsinóros startmódszerrel
(a Xenonnál a "C" a hátsó zsinórsor)

 

1 Erős szélben már a kupola kiterítéséhez is viseljünk kesztyűt. (a fordító megjegyzése)

2 Ha már a kupolához csatoltuk magunkat, és startra várunk, legalább az egyik irányítózsinórt végig tartsuk a kezünkben, hogy azonnal reagálhassunk, ha a szél belekap az ernyőbe. Ha van segítőnk, kérjük meg, hogy szorítsa a földre a belépőélet. (a fordító megjegyzése)

3 És figyelmeztessük, hogy ne a mentőernyő fogantyújánál fogva próbáljon megtartani... (a fordító megjegyzése)

4 Egy Nemzeti Bajnokságon történt Egerben, még a hőskorban: Erős szél és durva termikbefújások voltak a starthelyen. A startsegítő szorosan fogta a vállamnál a beülőt. Felhúzás közben ahelyett, hogy a kupola felé lépett volna velem együtt, lecövekelt és szabályosan fejreállított. Még hanyatt, fejjel lefelé álltam kb. 1 méterrel a föld fölött, amikor elengedett. Kicsit még megemelt a kupola, ezért nem fejre, hanem hátra estem. (a fordító megjegyzése)

5 Ha külső segítő szeretné megállítani a vonszolódó pilótát, legcélszerűbb a kupola szélét (a stabilizátorlapnál) megfognia és azt széllel szemben húzva kifordítani a kupolát. (a lektor megjegyzése)

6 A nagy sebesség miatt keletkező hirtelen, nagy felhajtóerő miatt. (a lektor megjegyzése)

7 Felhúzáskor lépjünk a kupola felé néhányat, ezzel is csökkenthetjük a kupola sebességét. (a lektor megjegyzése)

8 A súlyunkat meghaladó felhajtóerő esetén ez nem könnyű dolog. (a lektor megjegyzése)

Clicky Web Analytics